Elszakadtunk egymástól mint faltól a tapéta, én a tapéta helyébe éreztem magam...Az az ázott, összegyűrt, meggyötört tapéta amit egyszer leszednek a falról, és kidobnak a szemeteskukába. Ha most ilyen vagyok akkor mi lesz majd később? Nem, ilyenekre jobb ha nem is gondolok. Nem akarom ezekkel a borús felhőkel betakarni a bennem lévő napsütötte boldogságot amit WooYoung nyújt most számomra. A szédülés szerencsére elmúlt vagy csillapodott mikor össze szedtem magam, és karjaimat levettem róla.- M-most nem tudom mit kéne mondani....- Remegő hangon megszólaltam.
- Talán egy köszönöm....- Tanácsolt egy ötletet csilingelő hangján.
- Köszönöm.- Lehajtottam fejem, és a padlót bámulva elszégyelltem magam mikor tudtam hogy ezzel a csókkal mekkora fájdalmat okoztam neki.
- Na jó...- Sóhajtott.- Nem mondom hogy semmiség, mert nem egy semmiség volt a számomra. Inkább egy szívesen jobban hangzik.- Tanakodott hangosan.
Kicsit felfelé biccentve fejem kósza fürtjeim között kukucskáltam fölfelé a tekintetem átvándorolt mellkasán, és lefelé húzódó ajkainál megálltam mivel nem tudtam bele nézni étcsokoládé színű gyönyörű szemeibe.
- Akkor hát szívesen.- Keserű mosolyt erőltetett arcára.
- Nem tudod hogy mi fog ott várni rám?- Tereltem a kínos témát.
- Nem, de jobb ha nem is tudom...Abba a tudatba akarok élni ahol gyengéden bánnak veled.
- Minek erőlteted magadra ami úgyse lesz igaz?
- Talán így könnyebb lesz....
Felhorkantam mérgesen, nem értettem ezt a gondolta menetet...Hogy tudja azt el hitetni magával hogy majd pont jól fognak velem bánni? Ami szinte egyértelmű hogy pont az ellentéte lesz a jónak.
- Oh el is felejtettem...- A zsebeibe kezdett turkálni és kiemelte a megtalált tárgyat.- Ez a tied.
A fejem alá nyomva oda tartotta a kis ajándékot amit nekem szánt. Egy nyaklánc volt a tenyerébe tartva amin egy fényes medállal csatlakozott. A medál egy kisebb korong alakú test volt, amin a keszekusza vonalakból egy szitakötő rajzolódott ki.
- E-ez szép.- Pislogtam tágra nyílt szemekkel az ajándékomra.- Köszönöm, de.- Szünetet tartva mondtam tovább.-Nem kellet volna...
- Ez semmiség...csak ugye többet nem fogunk találkozni így jobb ha van rólam egy emléked.
- Jó kis emlék mondhatom.- Még mindig nem mertem a szemébe nézni így csak pislogtam ide-oda az ironikus megjegyzésemre.- Feltehetem?- Kérdezte olyan hangszínbe amit én annyira szeretek. Az a csilingelő hangja, ami olyan volt számomra mint a legszebb cselló szó.
- N-ne.- Remegtem meg.- Jobb ha inkább én.
- Ahogy akarod.- Nem nagyon erőlködött.
Így kicsit nyugodtabb lettem, attól féltem ha újra hozzám ér csak véletlenül is ott nyomba össze esek. Nem akartam hogy a puha új begyei hozzá érjenek nyakam perzselően forró bőréhez. Jobb ha én rakom fel magamnak. Már a nyaklánc átvétel is nehezemre esett, de megtettem. Kinyújtottam mancsom és belehelyezte a nyakláncot, szerencsére úgy hogy izzadt tenyeremhez nem ért hozzá.
- Használd egészséggel.- Szomorúság tükröződött hangjába.
- Még egyszer köszönöm.- Rekedtes hangom olyan volt mint a köszörű idegesítő hangja.
Pár perc múlva fel is helyeztem Wooyoung-tól kapott számomra gyönyörű ajándékot.
- Jól áll.- Csak ennyit tudott kinyögni miközben láttam hogy könnyeivel küszködik ökölbe szorított kezekkel.
Össze szorult torokkal fojtottam magamba a majd kitörő érzelmeimet. Utáltam már ezt a nyálas érzelmekkel teli napjaimat...utáltam, ki nem állhattam. De most valaki olyanért folytak a könnyeim aki a szívem legdrágább gyémántja lett ebbe a pár napba, és most? Most az a gyémánt darabokra hullott, és szívem mélyén a nagy semmi tátong. WooYoung olyan volt számomra mint a fekete gyémánt, pontosan olyan volt. Fájdalom de maga a gyönyörűség megteremtője. Ott álltunk az ajtóba hosszú percekig egymás előtt az ürességet szipogásom hangja töltötte be és Wooyoung sóhajai. Boldog voltam de ugyan akkor iszonyatosan szomorú, és szerintem ő is ugyan ezeket érezhette. Megakartam halni, öngyilkos akartam lenni de nem akarok még ebben is hasonlítani Rinire. Így inkább valaki más öljön meg ott messze...ahová majd visznek. A testemmel meg azt csinálhatnak amit csak akarnak de lelkemet hagyják nyugodni...csak azt, hogy nyugodtan várhassam a túloldalon Wooyoung-ot.
- Jobb ha megyek.
Most megtörtem, felnéztem rá vörös szemekkel könnyekkel áztatta arcommal, és kócos hajammal.
- Borzasztóan sajnálom ha...ha fájdalmat okoztam, és el nem tudom mondani hogy mennyire köszönöm ezt a pár napot, azt hogy megismerhettelek, azt hogy elraboltál, azt a csókot. Köszönök mindent, és tudod hogy nekem mi vagy számomra....egy fekete gyémánt. Hiányozni fogsz, és a Rini fajta hasonlóságom....-Elhalkultam.- Nem tehetek róla.
Nagyot nyelt, hosszú percekig csak hallgatott.
- Az a nyaklánc Rinié volt tőlem kapta....Rini halála után mindig a zsebembe tartottam. Jól vigyázz rá, ahogy az a nyaklánc is vigyázni fog rád. A hátuljára rá van írva valami...azt majd olvasd el.
Nem szóltam csak rá néztem, és a fejemmel biccentettem.
- Akkor hát szia Dania.- Indult volna.
- Várj!- Tartottam vissza csuklóját megfogva.- A fülbevalóm.
Kiszedtem mind a két fülemből, és bele nyomtam pirosló tenyerébe.
- Csak hogy tőlem is legyen valami.- Suttogtam erre gyorsan a nyakához felhajoltam, és aromájába egy nagyot beleszippantottam.- Hiányozni fogsz, fekete gyémánt.
Fejét nem fordította vissza csuklóját elengedve kisietett az ajtón, és....végleg eltávozott életemből. Becsuktam maga után az ajtót, és a földre rogytam. Nem sírtam, nem is zokogtam...csak néztem magam elé miközben a nyakamba lévő medált markolgattam. A szememet már csípte a sok sírás, az ajkaim kiszáradtak már nem ettem egy jó pár napja de nem voltam éhes. Csak meghalni volt kedvem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése