-E-ez mi??-Szólaltam meg magamban ahogy a csuklómat át fonta egy fehér "karkötő" féleség, és ahogy szét néztem magam körül a környeztem se volt a megszokott.
Egy idegen helyen feküdtem, a ruhám a megszokott de a környeztem változott. Kicsinyke szobába egy kopottas kanapén feküdtem, ezen kívül a helységben egy régi fa szekrény állt a sarokba és egy asztal. A falak fehéren piszkosak, és egy kisebb ablak ami egy sötétítővel is el volt látva. Ez volt mind amit láttam, pár perc után is csak ott ültem és néztem ki a fejemből. Vajon én miért vagyok így megcímkézve? Olyan mint a műtétre váró beteg karszalagja, a saját nevemmel ellátva. Vajon WooYoung címkézett meg? Miközben ezeken tanakodtam valaki hátulról megragadta vállam , erre rögtön a fejemet hátra fordítva kíváncsian néztem a hátam mögött álló emberre.- Felébredtünk?
- Te meg ki vagy?....- Néztem rá ridegen ahogy idegen is rám. Már igazán meg untam ezeket az idegen arcokat, ahogy rám vetette tekintetét.
- Mindig ezekkel a kérdésekkel jönnek.- Megforgatta szemeit és egy nagyot sóhajtva a falnak támaszkodott.
- Én is már igazán unom hogy semmit se tudok erről az egészről, és már megint egy idegen hapsi van a szemem előtt.
- Milyen lazán kezeljük a dolgokat.- Egy fél mosolyra húzta száját.
- WooYoung hol van?- Kétségbe esetten föl álltam, és forgattam ide-oda fejemet.
- Te meg honnan tudod a nevét?- Kérdően nézettem, utána folytatta.- Na ezért majd számolok vele. Én vettem át a helyét. Ahogy felhívott már tudtam hogy valami baja van az új csajjal, vagy is veled.
- D-de az nem lehet! Pedig már kezdtem megkedvelni...- Tudtam hogy fájdalmat okozok neki, de ezt egy szóval nem említette hogy mára már nem is lesz itt. Nem engedett el, pedig ő elment csak éppen leváltotta magát.
- Azt ő is mondta...vagy is le lehetett szűrni hogy eléggé megismerkedtetek e pár nap folyamán. Idézem " Nagyon vigyáz rá, sokat jelentene a számomra ha gyengéd lennél vele míg mielőtt kemény kezek közé vetted." Milyen kis rím faragó a kis drága WooYoung, nem? Igazi művészi lélek.- Jól mulatott magán.
- Hagyd már! Így is elég fájdalma van neki!- Védtem meg.
- Na, nem kell így fel kapni a vizet. Én csak el mondtam azt amit nekem mondott.
- Mi ez rajtam?- Mutattam neki a csuklómon díszelgő "beteg cédulát".
- Ugye milyen széép? Meg vagy nevezve, olyan jól mutat.- Még mindig nem vett komolyan.
- Kérdezem mi EZ?- Az utolsó szót megnyomva, már forrt az agyvizem.
- Ez itt a téged jelző karkötő az éjjel adta rád WooYoung, kötelessége volt felrakni mert ha elvisznek és nincs rajtad akkor könnyen összekevernek valakivel és abból nagy gubanc lenne.- Komolyra fordítva a szót elmagyarázta.
- Király.-Örvendeztem fapofa arccal és az idegen mellet el sétálva kiballagtam az ajtón ahol egy tágas berendezett nappali fogadott.- Ez a te lakásod?
- Igen.- Válaszolta ahogy utánam jött.
Ezzel a párbeszéddel le zárva nem is beszélgettünk, én a kanapén ülve morfondírozva gondolataimba bámultam a padlót és az előttem álló személy a kávét iszogatva nézett ki az ablakon...ezzel telt az egész délután. Tudtam hogy innen már azt csinálnak velem amit csak akarnak...nem is nagyon érdekelt már semmi se. A családom és Taeyang nem keresett így tudtam hogy nélkülem is meg vannak, nem hiányzok nekik így elkeseredetten vártam azt aminek jönnie kell. Nem próbálkoztam, nem siránkoztam....már semmi se érdekelt. Talán csak egy személy, akinek amúgy is csak fájdalmat okozok, így minek firtatni még őt is? Hátam mögül kopogás zavarta meg gondolataim menetét. Az idegen férfi nyitott ajtót, egy ismerős hang hallatán pattantam fel és az ajtó felé rohantam. Pár másodpercen belül már a fejemet bele temetve mellkasába öleltem magamhoz szorosan ő nem viszonozta ölelésem csak bambán lemeredve figyelt.
- Egy kicsit Daniával szeretnék négyszemközt beszélgetni.
Erre az idegen egy beszéd nélkül ki sétált a lakásból minket négyszemközt hagyva.
- Azt hittem soha többé nem látlak.- Ingét használva zsebkendőként töröltem bele könnyes arcomat.- Könyörgöm.....hagy legyen egy utolsó kívánságom a szenvedéseim előtt.- Fejemet nehezen fölemelve néztem szemébe.
- Kívánj, ha még nekem rossz is lesz az a kívánság akkor is örömet szerzek neked most utoljára...
Elszakadtam tőle, és pár centire egymástól néztem fel rá az ajtóba állva.
- Kérlek, csókolj meg!- Újabb könnyek buggyantak ki szemem sarkából ahogy ezeket a szavakat kiejtettem számon.
Erre WooYoung iszonyat lassan elkezdett hozzám közeledni, éreztem teste perszelően meleg szívdobogását ami egyre csak gyorsult....éreztem száraz ajkai sóvárgását, éreztem férfias aromáját amivel töltekeztem de ahogy bele szippantottam éreztem hogy megszédül velem a világ. Wooyoung erre szinte megrögzülés képen átkarolt és szorosan magához húzott így gyors szívdobogását teljesen éreztem, és egy halvány mosoly jelent meg arcomon hogy ezt én váltom ki belőle. Még közelebb kerültünk egymáshoz, de szédülésem nem csillapodott az előttem lévő személytől már kettőt láttam. Hogy ne szédüljek ki a karjából: nyakát át karoltam testünk érintkezése mint a két kovácsolt patkó úgy izzott össze, és még meg se csókolt.... Minden össze folyt, WooYoung, a körülöttünk lévő bútoruk, és a légkör amibe voltunk mintha egy kályhába égtünk volna szét. De nem...ezt WooYoung váltotta ki, és talán én. Torkom kiszáradt szám belseje olyan volt mint a száraz szivacs, légzésemre nem figyeltem csak azt hogy szívem majd kiugrik perzselő helyéről, miközben a világ szédült mintha egy hintán pörögtem volna....WooYoung-al. "Kérlek, csókolj meg!" beszédre nyitottam szét a számat de nem tudtam....egy betűt se tudtam kinyögni, némán szenvedtem. Szemébe nem tudtam belenézni, hisz szédült velem minden, így szemeim mint a mágnes úgy tapadt lefelé egy kicsit jól is jött. Ebbe a szent pillanatba ahogy azt imádkoztam hogy csókoljon meg, megtörtént maga a csoda. Ajkam ajkához ért és egybe....teljesen egybe keltünk. Egy csettintésre úgy tűnt el a szenvedés és az átok a szédülés és minden fájó dolog az életembe. Most éreztem úgy hogy jól vagyok, és mint az éhen haló emberek úgy epekedtünk egymás ajkai iránt. Gyönyörű életérzés egy gyönyörű emberel most a számomra az egyetlen WooYoung. Az ajkai puhasága semmi a pihe-puha párnához képest, nyelve mint a forró olvasztott csokoládé ami megolvadni képes, érintése mint a gyönyörű álom egy kis töredéke. Eszméletlen milyen érzékien bánik velem, de még is falja az ajkaimat mint ahogy én is. Egy darabig szünetet tartottunk hogy levegőhöz jussunk, ahogy elváltunk egymástól rögtön vissza zuttyantunk a fájdalmakkal teli valóságba eszembe jutott Taeyang és a szüleim akik jól meg vannak nélkülem. De ahogy Wooyoung tekintete találkozott az enyémmel a szeme, az a gyönyörű szeme teljesen megbabonázott. Mintha egy fénysugár lett volna amibe teljesen beleszerettem ami megvilágított, mint ebbe a világba más nem is lenne szebb csak ő. Úgy kavarogtak iránta az érzelmeim mint még soha más ember iránt. Torkom teljesen elszorult ahogy szemem ajkaira tévedt, borzasztó szomjúság kerített hatalmába. De nem a víz iránt, az ajkai érintései iránt. Így kezem reflexként a tarkójára csúszott és magamhoz húztam és rögtön a fellegekbe éreztem magam ahogy csókolóztunk... WooYoung keze a már elhaló lábaimra tévedt és a combomat kezdte el simogatni, majd derekamat. Keze érintése mintha isteni kezek simogatnák lábaimat.....gyönyörű.....eszméletlenül magával ragadó mint egy álom maga ez az ember mostantól az álmom. Nehéz elmagyarázni, mint egy vonzás, mintha nem a világ tartana hatalmába hanem Ő vonzana magához. Semmi sem számítana jobban, csak ő, bármit megteszel érte, azzá válsz amivé ő akar.....Pontosan ezeket érzem. Ha úgy vehetném én örülök annak hogy csak ezért jöttem a világra, csak ezért hogy mi itt álljunk és keseredettségünkbe egymás ajkaiért sóhajtozzunk. Én örülök hogy ezt a csodás embert megismerhettem, ezért érdemes volt élni én úgy érzem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése