4. Megállt egy szív, mert mindennél jobban szeretett

- Nem. Teszem. Meg.- Tagolta.- Nem teszem meg, érted??- Emelte fel hangját.
- Sajnálom hogy rád rondítottam.- Lehajtottam fejem.
 Leült a legközelebbi székre, és lábaira könyökölve nézett.
- Csak hogy megértsd végre....- Sóhajtott.- És legalább le akadj erről a csók dologról. Csak hogy tud, nem jó kedvemből mondom el...nem akarok tőled semmit, és jobban jársz ha te sem akarsz.
 Szünetet tartott erre fölemeltem fejem, és rá szegeztem tekintetem.

- 5 évvel ezelőtt Rinivel megismerkedtem egy gyönyörű augusztusi napon, gyönyörű szép lány volt....a halála napjáig. Egy kis baráti társaság hozott össze minket, de nem is nagyon kellet ezt a dolgot erőltetni mivel első pillantásra szerelem volt a miénk. Mindig mosolygott élet vidám lány volt annak ellenére hogy nem volt senkije addig amíg belém nem szeretett, még mindig úgy gondolom hogy én rontottam el.- Szünetet tartott egy darabig, és folytatta abba a hangnembe ahogy eddig is.- Amikor megismerkedtünk nagy álma volt hogy óvónő lehessen, de ez az álmát sok minden beárnyékolta, pedig élt-halt a gyerekekért, és értem.
 Oly szomorúan mondta el nekem ezeket a mondatokat, hogy szívem majd megszakadt.

- Sajnos egy szerencsétlen napon autóbalesetet szenvedett mikor találkoztunk volna pont azon a napon, és azzal az autóbaleset kapcsán örök életére tolókocsiba került. Természetesen nagyon aggódtam így a kórházba mindig ott voltam vele, igazából ez az autóbaleset hozott össze minket igazán.- Ökölbe szorította kezét és folytatta.- Ugye jött az ár....összeköltöztünk, és szerelem, szerelem, szerelem. Mivel nem volt senkije élete folyamán így hozzám nagyon ragaszkodott, engem ez nem is zavart igazából. Mindig én voltam neki a támasz annak ellenére hogy mindig én okoztam neki a bajt...Nem bírta magának bevallani nem hogy még nekem, de nem akart megint egyedül maradni. Mindent elmondtunk egymásnak, vagy legalább is én azt hittem.- Sóhajtott.- Haragudott magára hogy mindig én ápoltam és mindig én segítettem neki a tolókocsiba ülve így mindig azt hajtogatta hogy egy nap egy gyerekkel fog megajándékozni. De sajnos ez se jött össze.....minden áron gyereket akart tőlem így mikor kiderült hogy áldott állapotban van nagy örömmel vártuk a babát. Iszonyatosan boldog volt, és én is így a szerelmünk még nagyobb lánggal égett. A végső napjaihoz közeledve barátnőjével indult a nőgyógyászhoz.- Össze szorított szájjal figyelte a földet, de nagy nehezen szólásra bírta száját.- Az orvos azonban egy iszonyatosan szomorú hírt közölt vele a baba mind össze 8 hetesen meghalt, mert valami fertőzést elkapott így Rinnek el kellett vetélnie.- Nyelt egy nagyot.- És én nem voltam ott vele....ezt soha nem bocsátom meg magamnak. Mikor ez számomra is kiderült nagy depresszióba esett, és ilyenkor kezdődtek el az öngyilkosság hajlamai is. Mivel már ott tartott hogy tolókocsiba ülve indult meg hogy ő felakassza magát....ezt még megtudtam akadályozni. De azt már nem mikor úgy tértem haza hogy begyógyszerezve csurom véresen ülve a tolókocsiba késsel a kezében elvágta ereit..... Meg állt a szíve mert mindennél jobban szertett.- Az utolsó mondatba egy jó párszor megbotolva mondta el nekem.
 A torkom össze szorult, és nehezen vettem a levegőt.
- Csak egy véres levelet hagyott maga után, amibe az állt hogy csak engem akart boldoggá tenni.....- Nagy levegő vételeket vett, és újra markolászva haját fojtogatta a sírás.
 Hosszú csendbe csak figyeltem ahogy gyötrődik magával, végül felálltam az asztalról és remegő hangon megszólaltam.
- S-sajnálom.
 Erre csöndesen oda lépkedtem hozzá és megsimítottam hátát amire egy kicsit megrezzent.
- Nem szeretném ha sajnálkoznál, mert én azt iszonyatosan utálom.
Félve de rá kérdeztem:
- De azt azért megtudhatnám hogy miért hasonlítok rá?......
 Fejét felemelve vörös szemeit rám szegezte.
- Ha rád nézek....a szemed, a szád, az arcod és mindened csak rá emlékésztett.....de még a viselkedésed is...ami még elviselhetetlenebb a számomra. Olyan mintha egy kést forgatnának a szívem mélyén ami csak egyre fájdalmasabban szúrna főleg ha hozzám érsz vagy olyas valamit mondasz.
- É-én ezt nem tudtam....- Halkulok el.
 Nem akartam fájdítani a szívét, nem akartam....egyre csak tiltakoztam magamba ami egyre csak hevesebb és hevesebb lett amitől könnyek szöktek szemembe. Pedig nem akartam, nem akartam sírni és azt se akartam hogy WooYoungnak fájdalmai legyenek miattam. De hisz a jelenlétemmel fájdalmat okozok neki, így nem tudtam mibe segíteni...talán ha elengedne végre, és a tündérmesémbe vissza zuhanhatnák. Talán akkor lenne legjobb mind kettőnknek.
- Miért nem mehet végre el innen?
- Nem tehetem.....
- De miért nem?
- Ez a munkám, ha elengednélek talán az életembe kerülne vagy kirúgnának. De te is tudod hogy ez nem olyan munkahely mint a többi....- Végre vissza tért eredeti hangszíne.
- Tudom jól, de te legalább nem éreznéd azt a szúró fájdalmat.- Leszegeztem tekintetem a szék lábára.- És nekem is jobb lenne, vissza mennék a családomhoz...és talán Taeyanghoz.- Sóhajtottam.
 Nem szólt csak némán hallgatott, miközben dolgoztak agytekervényeim hogy mivel is győzhetném meg hogy végre haza mehetnék.
- Mond meg nekik hogy meghaltam.
- Ezt most komolyan mondtad?- Emelte föl fejét és rám szegezte kérdő tekintetét.
- Csak egy hülye ötlet, ami hirtelen kipattant a fejemből.- Szisszentem föl, komikusan.
- Nem hassák meg őket az e fajta történetek, mag ha kiderülne hogy kamu....akkor te húznád a rövidebbet. Ismerem őket, nem a könnyen átverhető típusok.- Szünetet tartott.- Nem mész te sehova, kibírjuk ezt a pár napot.
- Nagyon együtt érző vagy azt látom, most már nem is érdekel a Rini féle hasonlóságom?
- Na.- Nyögte.
- Ha annyira szeretted....akkor miért nem mentél utána?- Vissza térítettem az előző témára.
- Azt akarta hogy legalább én találjam meg a boldogságot ha már ő nem tudta azt elérni az élete folyamán.
- És neked ebbe mi az öröm? Hogy lányokat rabolsz el?
- Az legyen az én dolgom.
 Ez volt az utolsó mondata a nap folyamán hozzám, nem szóltam csak beballagtam a szobámba, már sötétedet mikor a beszélgetésünket félbe szakítottam. Jobb ha nem zaklatom fel kérdéseimmel...gondoltam és lefeküdtem alvóhelyemre. Nem tudtam mit csináljak rettegtem hogy egy pár nap múltán mi lesz belőlem...de sehogy se tudtam Wooyongut rábeszélni hogy engedjen el. Még a Rini féle hasonlóságommal is együtt elviselt. De mikor újra és újra Rinire gondoltam a torkom akaratlanul is össze szorult. Borzasztó egy élete lehetett annak a lánynak....és aki legjobban szerette, és féltette azt mind végig kellet néznie. Elhiszem hogy WooYoungank minden nap beugrik az a borzasztó kép....minden egyes nap beugrik neki hogy szerelme a tolókocsiba ülve csurom véresen meghalva ül mert az a szív ami megállt mindennél jobban szerette. Senki se kívánná azt a fajta életet amit Wooyoung meggyötörve megélt, és Rini életéről nem is beszélve...tragikusan élt, és úgy is halt meg. Össze szorult torokkal, és félelemmel szívembe szenderültem álmaim szigetére.