3. Csókolj, vagy kiugrok!

Az éjszaka sok minden történt....túl sok minden. Azt a pár órát próbáltam alvással tölteni ami a sötétség nyújtott, végül 7-kor keltem fel. Idegen helyen, a történtek után egész jól aludtam...ami meglepő. Valaki becsukta az ajtót, az éjszaka biztosra vettem hogy résnyire nyitva hagytam. De hát ki más is csukta volna be ha nem WooYoung. De nem is nagyon érdekelt...az alvószobából mezítláb ki mentem a konyhába. Meglepődve figyeltem hogy minden szanaszét, a konyha pultról minden lesöpörve a földre, a székek eltolva helyükről, boros üvegek a földre ledobálva. Mint ha egy kisebb földrengés lett volna de jól tudtam hogy nem lehetett mivel azt megéreztem volna, és gyanításom hogy WooYoung lehetett a rendetlenség okozója. Azzal is bebizonyosodott gyanításom hogy a földön össze kuporodva alvó személy WooYoung. Csendes léptekkel haladtam amint egy szilánkdarab fel nem hasította talpam.
- Aúú.- Jeleztem fájdalmam.
Erre a kis vonyításra megmoccant WooYoung is.
- Hé! Mit csinálsz te ott?- Nehézkesen fölemelte fejét.
Nem válaszoltam kérdésére csak oda botorkáltam az egyik székhez leültem arra, és vizsgálgattam a fájó pont helyét. Erre feltápászkodott Wooyung és nehézkesen elém állt.
- Mi bajod?
- Kérdezhetnéd kedvesebben is!- Erre a nyílt sebből óvatosan kiszedtem a szilánkot.
- Mibe léptél bele?- Erre oda nyomtam az orra alá a kissé véres szilánkdarabot.- Egy szilánkba.
- Ügyes! Ehhez már taps is kell.- Mondtam szemrehányóan.
- Most mi bajod? Nem tettem semmi rosszat.
- Mindig ezt mondod. Azt se tudod hogy az este vagy is az éjszaka mi történt? Vagy emlékezet kiesésed van velem kapcsolatba? Nevetséges.- Szisszentem föl mérgesen.- Az ital elvette az eszed. Undorító vagy.- Dobálóztam a mondatokkal.
- Azt hiszed hogy jó kedvemből vagyok itt? Ha nem rontottam volna el az életem akkor nem itt hallgatnám a te vonyításaidat ha nem inkább...
- Inkább lennél a Rinikédnél?- Vágtam bele szavába.
- Fogd be a szád!- A mutatóujját oda szegezte elém.
- Igazam van, vagy nem? De te basztad el az életed...de attól még az enyémet miért kell, mi?- Szúrós szemekkel figyeltem fel rá.- Meg tudnálak ölni...
- Akkor miért nem teszed meg? Még hagynám is magam...ezt az nyomorult életet már úgy is unom.- Hajolt közelebb.
- Mert utána tudnám hogy mi lenne a következménye.- Kötöttem az orrára.
- Látod? Neked több eszed van.
  Nagyot koppantam, talán még hallotta is.
- Csak azt ne mond hogy te gyilkoltál már embert....- Sápadtam le.
- Sajnos igen....- Nyelt egy nagyot.
Meg nem mertem szólalni csak sápadt fejjel figyeltem. Éreztem ahogy a torkomba egy nagy gombóc össze gyűlt amit nem tudtam lenyelni csak nagyobbnak, és nagyobbnak éreztem.
- A-akkor te miért nem vagy börtönbe?- Remegő hangon kérdeztem.
- Hosszú.... A lábaddal mi van?- Terelte a témát.
- Ugye engem...nem?...- Pánik fogott el.
- Nem. Le is vágnák a fejem ha megölnélek. Talán majd jön érted valamikor....
- K-ki?
- Pénzes, fekete ruhás ember aki majd el visz külföldre. Én se tudok róla semmit, csak üzlet van közöttünk. Az én munkám az hogy elraboljalak, és eltartsalak amíg érted nem jönnek. Ezért én megkapom a fizetésem.
 Nem szóltam, csak lehajtott fejjel a földet bámultam. Éreztem duzzadt könnyeim folyását arcomon amiket láttam a földön egy kisebb tócsává alakulni.
- Tessék.- Egy zsepit tartott elém.
- Sokra megyek vele...- Szipogtam miközben lassan fel néztem rá.- Az én életemet miért kell így tönkre tenni?....te szemét!- Erre nehezen fölágaskodtam, és mellkasára omlottam amit erőtlenül elkezdtem ököllel ütni.
- Hé! Nyugi!- Fogta le karom.
- Eddig tökéletes volt az életem, erre tessék....teljesen tönkre tettél.- Suttogtam.
- Jobb ha lepihensz. Beviszlek a szobába.
 Lassan bevezetett, és lefektetett a matracra. Ahogy ledöntött a rugalmas anyagra a nyakát átkarolva süppedt bele a párnába fejem. A finom illatát kémleltem szaglószervemmel, hiába ivott hiába dohányzott de akkor is volt egy olyasmi fajta illata ami férfiasságát szimbolizálta, és saját magát.
- Ez így kényelmetlen egy kicsit....- Jelezte bársonyos hangon hogy már elfáradtak karjai a földre támaszkodva.
- Olyan jó az illatod.- Bóbiskálva mondtam.
Erre bele hajolt a nyakamba, és lágyan megcsókolta oly lágyan mintha egy tollpihe csiklandozná vékony bőröm. Hajamba egy mélyet bele szippantott és azt egy párszor bársonyos kezével megsimogatta amire teljesen bele borzongtam.
- Aludj édes.- Suttogta a fülembe, és kiszabadította magát szorításomból.
Erre magamra hagyva kiment alvóhelységemből. Éreztem, félálomba mindent éreztem..a sajgó talpamat, a fájó szívemet, WooYoung csókját, és azt is hogy magamra hagytak nem csak fizikailag hanem szellemileg is...Megrezzent valami, a telefonom volt az. Erre teljesen fölébredve utána nyúltam, és kezembe vetem a készüléket. Egy üzenet volt az, Taeyang! Erre teljesen fölcsillant a szemem talán még se hagytak egyedül...

" Dania! Merre vagy?? Teljesen pánikba estem hogy nem találtalak a buli után, és ma se találtalak otthon. Hol vagy?? Kérlek válaszolj! Nagyon szeretlek!! "


Végre egy kicsinykét fellélegeztem Taeyang -ebben a helyzetben megnyugtató- üzenetére. De hiába az örömömért ha nem volt a telefonomon pénz így egy üzenetet se tudtam küldeni hogy elraboltak. így csalódottan vissza zuhantam a matracra, és folyamatosan ismételgettem a "nagyon szeretlek" szót amit Taeyang küldött nekem. Vajon ezt tényleg így gondolja, vagy csak aggodalmába írta hogy megnyugtasson? De ennél nagyobb problémám is volt hogy ezen töprengjek. Inkább azon kéne gondolkozni hogy vajon hogy tudnák elszabadulni ettől a számomra még mindig ismeretlen embertől. A nevét tudom, és azt is hogy mit akar velem csinálni vagy inkább mit fognak...de még is olyan távoli tőlem mint Naptól a tenger. Nagyot sóhajtottam már megint az a nehezedő érzés kerített hatalmába amit Taeyang egy időre megtört de most újra, mintha a mellkasomra egy száknyi nehezéket raknának. A talpamat még mindig hasította a fájdalom de nem nagy ügyet fordítottam rá.
- WooYoung....- Suttogtam egy kicsit kómásan.
Magam se tudtam miért de valahogy jó volt kiejteni a nevét, ez a távoli ember érzésekkel bírt nagy érzelmekkel de valahogy idegenkedett tőlem, vagy még se....azt érzem hogy szeret...Szeret? ez most komoly? Mosolyodtam el, hogy is szerethetne engem egy idegen férfi? De az a csók....még is az a lágy csók a nyakamra olyan érzéki volt mintha az első szerelme lettem volna. Olyan érzékien átütött még egy száj csók se ennyire érzelemmel dús. Az a jelző "aludj édes" olyan jól esett ennek a vadidegen a férfinak a szájából mint még soha eddig felém vetített kedves szavak. De utáltam, hogy is ne utáltam volna?...aki megfosztott eddigi majdnem tökéletes életemtől. De most az az életemből semmi se maradt...mintha a tündérmeséből egyből a kegyetlen valóságba ugrottam volna. Most jöttem rá hogy én se vagyok tökéletes, a valóság magával rántott és bemocskolt. Igazán jöhetne valami mesehős nagy sebbel-lobbal. Megmenthetne és a gonosz valóságot  leküzdhetné mint a mesékbe de ez most nem mese...ez a valóság, az a kegyetlen szutykos valóság. Egy hirtelen ötlet bukott ki fejemből ami miatt kirohantam a pihenő helységemből. WooYoung az asztalnál ülve dohányozva figyelte sebességem.
- Vigyázz onnan!- Figyelmeztetem, és az asztalra másztam, a szembe kerülő ablakot figyeltem...
- Mit akarsz?-Tágra nyílt szemekkel nézte kirohanásom.
Nem válaszoltam csak a tettek domináltak, letérdelve az asztalra az ablak zárját elfordítottam és az erőkifejtésemmel azt kinyitottam a hideg városi szél megcsapott.
- Kiugrok.- Válaszoltam semmit mondóan, és közelebb merészkedtem az ablakhoz.
- Rin...- Szünetet tartott.- Akarom mondani Dania, te normális vagy?? Nem ugorhatsz ki!- És megfogta az egyik karom.
- De!- Tiltakoztam.- Engedj, az életem romokba te szemét!- Fordultam felé.
- Elhiszem...hogy a szemedbe csak egy szélhámos vagyok, de ne tedd....
- Miért? Az jobb lesz ha elvisznek oda az isten háta mögé rabszolgának?- Ordítottam.-Utállak!
- Kérlek...- Suttogta alig érthetően.- Elengedlek, ha azt akarod.
- Csókolj meg!- Utasítottam.- Olyan érzelemmel mint az előbb, azt akarom hogy érezzem ajkaid érintését...meg akarom tudni hogy milyen.- Néztem a szemébe miközben ezt a mondatot mondtam most már normális hangnembe.
- N-ne akard hogy megtegyem...ti olyan egyformák vagytok...- Hangja megremegett.
- Egyformák? Kivel?
 Sóhajtott.
- R-Rinivel....- Fájdalom tükröződött szemébe.- Kérlek hagy....
-Csókolj meg!- Még mindig utasítottam, hiába ellenkezett.- Vágyok egy csókot, érzelmekkel telit.- Szünetet tartottam.- Csak tőled, WooYoung....
Erre oda kúsztam az asztal végében álló személyhez.
- Csókolj!- Utasítottam suttogó hangon.