7. Titokzatos álmaim kezdete

Összeszedve magam fölálltam, és botorkálva ugyan de eljutottam a konyha helységébe, ahol töltöttem magamnak egy pohár vizet. Épphogy meg ittam az átlátszó tárgy tartalmát, már mögöttem is termet az a személy akinek még mindig nem tudtam a nevét. Jól esett a hűsítő folyadék így egy nagyot sóhajtva szembe fordultam az idegen személlyel. Tekintete a nyakláncon megragadva szólalt meg:

- Szép kis darab.- Célzott a nyakamba lévő ékszerre.

- Ühüm.- Hümmögtem a bajszom alatt, amit egy fej bólogatás is követett.

 Elindultam a jelenlegi szobám felé.

- Hova, hova?- Kérdezte gyanakvóan.

- Csak pihenni szeretnék.- Mutattam velem szembe lévő ajtóra.

 Egy fej biccentéssel nyugtázta az ötletem, és már magára is hagytam. Magam után becsuktam a szoba ajtaját , és Wooyoungtól kapott ékszert levéve nyakamból utána lestem a hátuljára felvésett szövegnek. Ez állt a korong alakú medál hátulján: "Beleszólt a végzet ebbe a mesébe...júli. 07.". Nem értetem a felíratott, de nem igen töprengtem a rejtélyes szövegen mivel gondolkozásomat elnyomta a fáradságom. Így ledőlve a régi díványra merültem el álmosságomba....

Dania

 Egy gyönyörű virágokkal teli helyen voltam, mindenhol csak a zöld levelű növények, és a vörös színben pompázó virágok. Rajtam pont egy ugyan olyan színű szoknya volt mint a virágok perzselő színe. Fölsőmön  arany színű minták vízszintesen szőtték át a fekete anyagot. Ezeken kívül lábamon egy fekete harisnya, és egy vörös kis topánka volt. Gyönyörűnek érezhettem magam tökéletesnek, és érinthetetlennek. Boldogan lépkedtem az édenkertbe kiszabott úton, ahol az ágak között kikukucskálva a félelmetes sötétség fogadott. Inkább a feketeségbe nem el merengve haladtam tovább a növények körül. Egy labirintusba éreztem magam habár volt különbség a kiszabott út, és a virágok láttán, de még is olyan labirintus beütése volt az egésznek. Az édenkert kijáratánál állva néztem szét magam körül ahol a semmi fogadott. Szél fújt mindenütt, építőmunkát végezve a homokkal amivel barikádokat, kisebb dombokat hozott létre a semmibe. Sivatag volt ez mind amit láttam, ahol az ég és a talaj egybeérve ért véget a távolba.elmerengve észrevétlenül indultam el a semmibe, ahol nehezen lépkedve tovább küzdöttem a perzselő homok buckákkal. A távolba egy női alak formálódott ki, ami szoborként állt a semmi közepén. Próbáltam megszólítani, de hiába nyitottam ki számat egy hang se jött ki torkom mélyéről. Így közeledni kezdtem a női személyhez, de pár méteren belül erőm elhagyott, vagy csak mintha egy védőburkot húzott volna maga köré nem engedett közelebb merészkedni hozzá. Reménytelen eset volt vele kommunikációba lépni, így csak álltam és vizsgálgattam tekintetemmel a személyt, aki nem is volt annyira idegen. Úgy éreztem mintha sok közös vonás lenne bennünk, és a személyiségünkbe. Ha mozdult én is mozdultam mintha tökéletes képmása lennék ennek a nőnek. De ugyan akkor az én gyerekes, és tudatlan tulajdonságom beleütközött az ő határozott, komoly egyéniségébe. Ruhája egészen földig érő, fehér színű volt, mintha egy óriási kendőt kötöttek volna rá. Tökéletes hófehér arca, és bársonyosnak tűnő bőre csak úgy fénylett, hosszú barna haja és sötét színű szeme volt, pont úgy mint nekem. De benne több volt, sokkal elragadóbb, és elbűvölőbb volt mint én. Egy hétköznapi ember elveszne mögötte, mint ahogy én is elvesztem. De nem törődtem tovább szépségével mert volt benne valami olyan ami beárnyékolta tökéletességét, talán ezt nem mindenki vette volna észre, de én megláttam arca megtört vonalait ami a szomorúságot szimbolizálta. Nem tudtam leszűrni hogy mi az, de az biztos hogy nagy seb van a tökéletes lepel alatt. Ő titokzatos volt, én meg tudatlan kislány...egy jó pár percig csak ezt a szerepet játszottuk, meg nem moccanva, meg nem szólalva. Beszédre váltak szét ajaki.

- Dania dzsúnam....- Ajaki alig láthatóan mozogtak, miközben az én nevemet, és egy idegen szót mondott el háromszor olyan lágysággal hogy szavai szinte kenyéren kenhetőek voltak.- Én vagyok az...- Szólalt meg most már koreaiul.

 Ajkamat már kiszárította a szél, de nem ez volt annak az oka hogy nem tudtam beszélni. Beszélni....mintha már el is felejtettem volna. Olyan volt mintha számat leblokkolták volna, így tátott szájjal küszködve könyörögtem hogy szólaljak meg végre.

- Én vagyok az ....én vagyok az Bahram!- Nyomatékosan rá nyomta a "Bahram" szót.

 De hát ki ez? Bahram...az nem egy férfi név? Akkor hát miért egy nő áll itt? De egyáltalán ki az? Egyáltalán nem ismerek ilyen nevű embert! Kavarogtak a kérdéseim a fejembe ha már nem tudtam megszólalni. Hátam mögül éreztem valakit...Wooyoung volt az! Kellemes, egyedi illatát azonnal megéreztem. Így azonnal hátra is fordultam, és próbáltam oda szaladni hozzá..de mind hiába...Nem tudtam, az a nő nem engedte hogy legalább Wooyounghoz oda futhassak. Így csak magányosan állt pár méterrel arrébb, és szomorú arckifejezéssel figyelt.

- Miért?- Szólalt meg Wooyoung zaklatottan.- Rini...kérlek ne!

 Tudtam hogy ez nem nekem szól, hisz a mögöttem lévő személyre nézett. Így már valamivel legalább tisztába voltam, hát ő itt Rini? Ilyen gyönyörű volt? De akkor miért mondta hogy a neve Bahram?

 Rini felé fordítottam fejem, erre ő mintha zsebéből kirántva egy fekete leplet dobott rám. Amitől minden elsötétült, és a szememet kinyitva riadtam föl a valóságba.

 Olyan zavarosan kavarogtak bennem az álmaimba történtek hogy már már fel voltam zaklatva. Olyan részletes volt és valós, hogy még fejembe meg is fordult hátha nem megtörtént. De hogy? Ez a szoba aligha hasonlított egy édenkertre, vagy egy sivatagra. Már kezdek meghülyülni... Pislogtam föl a plafonra miközben ezeken gondolkoztam mélyülten. Összeszedtem kérdéseimet, és hajtogattam őket sorba: Ki ez a Bahram? Mit jelent a dzsúnam? És hogy Rini miért volt benne álmomba? Na meg még a nyakláncnak az írása is mire céloz? Egy csomó olyan választ kutatok ami csak az álmaimból tudhatom meg. Már nem is nagyon izgatott a többi...a családom, Taeyang, és a régi életem. Már nem féltem a haláltól, és attól hogy mi fog rám várni. Sokkal bátrabb lettem mint az előtt és magabiztosabb, ha még álmaimba nem is ez mutatkozik de a valóságba már igen. Egy új életet kezdek abba biztos vagyok, amibe sokkal több lesz a kín, a szenvedés, és a fájdalom de állok elébe. És ha nem bírom tovább meghalok. Nem fog hiányozni a régi életem, de annál inkább kíváncsibb vagyok az újra. Ha egy új életet akarok kezdeni... először a régi tárgyimtól kell megszabadulni, ami egy kis retikül és egy mobiltelefonból állt meg a rajtam lévő ruháimból, amibe már egy jó pár napja vagyok...Jó lenne egy tiszta, és kényelmesebb ruha de ha nincs rá lehetőség...Így úgy döntöttem ha lesz elég energiám megfürdök az itteni fürdőszobába, és át veszek valami más rongyot ha lesz egyáltalán. Csak az irataimat hagyom magamnál, a többit meg kidobtam az ablakon. Így is tettem, a drága mobilom is a többivel repült. Ezek után már csak a fejemben motoszkáló kérdések furdalták agyamat. A mostani életem legdrágább kincse csak egy ember volt. Ha már az élet így hozta, hogy most láttam utoljára, akkor legalább álmaim szigetén találkozzak vele...titokba

6. A nyaklánc

 Elszakadtunk egymástól  mint faltól a tapéta, én a tapéta helyébe éreztem magam...Az az ázott, összegyűrt, meggyötört tapéta amit egyszer leszednek a falról, és kidobnak a szemeteskukába. Ha most ilyen vagyok akkor mi lesz majd később? Nem, ilyenekre jobb ha nem is gondolok. Nem akarom ezekkel a borús felhőkel betakarni a bennem lévő napsütötte boldogságot amit WooYoung nyújt most számomra. A szédülés szerencsére elmúlt vagy csillapodott mikor össze szedtem magam, és karjaimat levettem róla.
- M-most nem tudom mit kéne mondani....- Remegő hangon megszólaltam.
- Talán egy köszönöm....- Tanácsolt egy ötletet csilingelő hangján.
- Köszönöm.- Lehajtottam fejem, és a padlót bámulva elszégyelltem magam mikor tudtam hogy ezzel a csókkal mekkora fájdalmat okoztam neki.
- Na jó...- Sóhajtott.- Nem mondom hogy semmiség, mert nem egy semmiség volt a számomra. Inkább egy szívesen jobban hangzik.- Tanakodott hangosan.
 Kicsit felfelé biccentve fejem kósza fürtjeim között kukucskáltam fölfelé a tekintetem átvándorolt mellkasán, és lefelé húzódó ajkainál megálltam mivel nem tudtam bele nézni étcsokoládé színű gyönyörű szemeibe.
- Akkor hát szívesen.- Keserű mosolyt erőltetett arcára.
- Nem tudod hogy mi fog ott várni rám?- Tereltem a kínos témát.
- Nem, de jobb ha nem is tudom...Abba a tudatba akarok élni ahol gyengéden bánnak veled.
-  Minek erőlteted magadra ami úgyse lesz igaz?
- Talán így könnyebb lesz....
 Felhorkantam mérgesen, nem értettem ezt a gondolta menetet...Hogy tudja azt el hitetni magával hogy majd pont jól fognak velem bánni? Ami szinte egyértelmű hogy pont az ellentéte lesz a jónak.
- Oh el is felejtettem...- A zsebeibe kezdett turkálni és kiemelte a megtalált tárgyat.- Ez a tied.
 A fejem alá nyomva oda tartotta a kis ajándékot amit nekem szánt. Egy nyaklánc volt a tenyerébe tartva amin egy fényes medállal csatlakozott. A medál egy kisebb korong alakú test volt, amin a keszekusza vonalakból egy szitakötő rajzolódott ki.
- E-ez szép.- Pislogtam tágra nyílt szemekkel az ajándékomra.- Köszönöm, de.- Szünetet tartva mondtam tovább.-Nem kellet volna...
- Ez semmiség...csak ugye többet nem fogunk találkozni így jobb ha van rólam egy emléked.
- Jó kis emlék mondhatom.- Még mindig nem mertem a szemébe nézni így csak pislogtam ide-oda az ironikus megjegyzésemre.
- Feltehetem?- Kérdezte olyan hangszínbe amit én annyira szeretek. Az a csilingelő hangja, ami olyan volt számomra mint a legszebb cselló szó.
- N-ne.- Remegtem meg.- Jobb ha inkább én.
- Ahogy akarod.- Nem nagyon erőlködött.
 Így kicsit nyugodtabb lettem, attól féltem ha újra hozzám ér csak véletlenül is ott nyomba össze esek. Nem akartam hogy a puha új begyei hozzá érjenek nyakam perzselően forró bőréhez. Jobb ha én rakom fel magamnak. Már a nyaklánc átvétel is nehezemre esett, de megtettem. Kinyújtottam mancsom és belehelyezte  a nyakláncot, szerencsére úgy hogy izzadt tenyeremhez nem ért hozzá.
- Használd egészséggel.- Szomorúság tükröződött hangjába.
- Még egyszer köszönöm.- Rekedtes hangom olyan volt mint a köszörű idegesítő hangja.
 Pár perc múlva fel is helyeztem Wooyoung-tól kapott számomra gyönyörű ajándékot.
- Jól áll.- Csak ennyit tudott kinyögni miközben láttam hogy könnyeivel küszködik ökölbe szorított kezekkel.
 Össze szorult torokkal fojtottam magamba a majd kitörő érzelmeimet. Utáltam már ezt a nyálas érzelmekkel teli napjaimat...utáltam, ki nem állhattam. De most valaki olyanért folytak a könnyeim aki a szívem legdrágább gyémántja lett ebbe a pár napba, és most? Most az a gyémánt darabokra hullott, és szívem mélyén a nagy semmi tátong. WooYoung olyan volt számomra mint a fekete gyémánt, pontosan olyan volt. Fájdalom de maga a gyönyörűség megteremtője. Ott álltunk az ajtóba hosszú percekig egymás előtt az ürességet szipogásom hangja töltötte be és Wooyoung sóhajai. Boldog voltam de ugyan akkor iszonyatosan szomorú, és szerintem ő is ugyan ezeket érezhette. Megakartam halni, öngyilkos akartam lenni de nem akarok még ebben is hasonlítani Rinire. Így inkább valaki más öljön meg ott messze...ahová majd visznek. A testemmel meg azt csinálhatnak amit csak akarnak de lelkemet hagyják nyugodni...csak azt, hogy nyugodtan várhassam a túloldalon Wooyoung-ot.
- Jobb ha megyek.
 Most megtörtem, felnéztem rá vörös szemekkel könnyekkel áztatta arcommal, és kócos hajammal.
- Borzasztóan sajnálom ha...ha fájdalmat okoztam, és el nem tudom mondani hogy mennyire köszönöm ezt a pár napot, azt hogy megismerhettelek, azt hogy elraboltál, azt a csókot. Köszönök mindent, és tudod hogy nekem mi vagy számomra....egy fekete gyémánt. Hiányozni fogsz, és a Rini fajta hasonlóságom....-Elhalkultam.- Nem tehetek róla.
 Nagyot nyelt, hosszú percekig csak hallgatott.
- Az a nyaklánc Rinié volt tőlem kapta....Rini halála után mindig a zsebembe tartottam. Jól vigyázz rá, ahogy az a nyaklánc is vigyázni fog rád. A hátuljára rá van írva valami...azt majd olvasd el.
 Nem szóltam csak rá néztem, és a fejemmel biccentettem.
- Akkor hát szia Dania.- Indult volna.
- Várj!- Tartottam vissza csuklóját megfogva.- A fülbevalóm.
 Kiszedtem mind a két fülemből, és bele nyomtam pirosló tenyerébe.
- Csak hogy tőlem is legyen valami.- Suttogtam erre gyorsan a nyakához felhajoltam, és aromájába egy nagyot beleszippantottam.- Hiányozni fogsz, fekete gyémánt.
 Fejét nem fordította vissza csuklóját elengedve kisietett az ajtón, és....végleg eltávozott életemből. Becsuktam maga után az ajtót, és a földre rogytam. Nem sírtam, nem is zokogtam...csak néztem magam elé miközben a nyakamba lévő medált markolgattam. A szememet már csípte a sok sírás, az ajkaim kiszáradtak már nem ettem egy jó pár napja de nem voltam éhes. Csak meghalni volt kedvem.

5. Egy utolsó kívánság

 Rémálmaim voltak az este, forgolódtam nem tudtam nyugodtan aludni. Amit mesélt WooYoung...hát az álmaimról  ítélve eléggé felzaklatott. De nem is ez volt a legborzasztóbb hanem az hogy én voltam Rini helyébe. Én ültem a tolókocsiba, én vesztettem el a babát, és én éreztem azt ahogy a késs éle hozzá ér forró bőrömhöz amivel mély sebet ejtek vékony rétegemen. Ezzel máris kizökkentem álmaimból, és a csuklóm után kaptam.
 -E-ez mi??-Szólaltam meg magamban ahogy a csuklómat át fonta egy fehér "karkötő" féleség, és ahogy szét néztem magam körül a környeztem se volt a megszokott.
 Egy idegen helyen feküdtem, a ruhám a megszokott de a környeztem változott. Kicsinyke szobába egy kopottas kanapén feküdtem, ezen kívül a helységben egy régi fa szekrény állt a sarokba és egy asztal. A falak fehéren piszkosak, és egy kisebb ablak ami egy sötétítővel is el volt látva. Ez volt mind amit láttam, pár perc után is csak ott ültem és néztem ki a fejemből. Vajon én miért vagyok így megcímkézve? Olyan mint a műtétre váró beteg karszalagja, a saját nevemmel ellátva. Vajon WooYoung címkézett meg? Miközben ezeken tanakodtam valaki hátulról megragadta vállam , erre rögtön a fejemet hátra fordítva kíváncsian néztem a hátam mögött álló emberre.
- Felébredtünk?
- Te meg ki vagy?....- Néztem rá ridegen ahogy idegen is rám. Már igazán meg untam ezeket az idegen arcokat, ahogy rám vetette tekintetét.
- Mindig ezekkel a kérdésekkel jönnek.- Megforgatta szemeit és egy nagyot sóhajtva a falnak támaszkodott.
- Én is már igazán unom hogy semmit se tudok erről az egészről, és már megint egy idegen hapsi van a szemem előtt.
- Milyen lazán kezeljük a dolgokat.- Egy fél mosolyra húzta száját.
- WooYoung hol van?- Kétségbe esetten föl álltam, és forgattam ide-oda fejemet.
- Te meg honnan tudod a nevét?- Kérdően nézettem, utána folytatta.- Na ezért majd számolok vele. Én vettem át a helyét. Ahogy felhívott már tudtam hogy valami baja van az új csajjal, vagy is veled.
- D-de az nem lehet! Pedig már kezdtem megkedvelni...- Tudtam hogy fájdalmat okozok neki, de ezt egy szóval nem említette hogy mára már nem is lesz itt. Nem engedett el, pedig ő elment csak éppen leváltotta magát.
- Azt ő is mondta...vagy is le lehetett szűrni hogy eléggé megismerkedtetek e pár nap folyamán. Idézem " Nagyon vigyáz rá, sokat jelentene a számomra ha gyengéd lennél vele míg mielőtt kemény kezek közé vetted." Milyen kis rím faragó a kis drága WooYoung, nem? Igazi művészi lélek.- Jól mulatott magán.
- Hagyd már! Így is elég fájdalma van neki!- Védtem meg.
- Na, nem kell így fel kapni a vizet. Én csak el mondtam azt amit nekem mondott.
- Mi ez rajtam?- Mutattam neki a csuklómon díszelgő "beteg cédulát".
- Ugye milyen széép? Meg vagy nevezve, olyan jól mutat.- Még mindig nem vett komolyan.
- Kérdezem mi EZ?- Az utolsó szót megnyomva, már forrt az agyvizem.
- Ez itt a téged jelző karkötő az éjjel adta rád WooYoung, kötelessége volt felrakni mert ha elvisznek és nincs rajtad akkor könnyen összekevernek valakivel és abból nagy gubanc lenne.- Komolyra fordítva a szót elmagyarázta.
- Király.-Örvendeztem fapofa arccal és az idegen mellet el sétálva kiballagtam az ajtón ahol egy tágas berendezett nappali fogadott.- Ez a te lakásod?
- Igen.- Válaszolta ahogy utánam jött.
 Ezzel a párbeszéddel le zárva nem is beszélgettünk, én a kanapén ülve morfondírozva gondolataimba bámultam a padlót és az előttem álló személy a kávét iszogatva nézett ki az ablakon...ezzel telt az egész délután.  Tudtam hogy innen már azt csinálnak velem amit csak akarnak...nem is nagyon érdekelt már semmi se. A családom és Taeyang nem keresett így tudtam hogy nélkülem is meg vannak, nem hiányzok nekik így elkeseredetten vártam azt aminek jönnie kell. Nem próbálkoztam, nem siránkoztam....már semmi se érdekelt. Talán csak egy személy, akinek amúgy is csak fájdalmat okozok, így minek firtatni még őt is? Hátam mögül kopogás zavarta meg gondolataim menetét. Az idegen férfi nyitott ajtót, egy ismerős hang hallatán pattantam fel és az ajtó felé rohantam. Pár másodpercen belül már a fejemet bele temetve mellkasába öleltem magamhoz szorosan ő nem viszonozta ölelésem csak bambán lemeredve figyelt.
- Egy kicsit Daniával szeretnék négyszemközt beszélgetni.
Erre az idegen egy beszéd nélkül ki sétált a lakásból minket négyszemközt hagyva.
- Azt hittem soha többé nem látlak.- Ingét használva zsebkendőként töröltem bele könnyes arcomat.- Könyörgöm.....hagy legyen egy utolsó kívánságom a szenvedéseim előtt.- Fejemet nehezen fölemelve néztem szemébe.
- Kívánj, ha még nekem rossz is lesz az a kívánság akkor is örömet szerzek neked most utoljára...
Elszakadtam tőle, és pár centire egymástól néztem fel rá az ajtóba állva.
- Kérlek, csókolj meg!- Újabb könnyek buggyantak ki szemem sarkából ahogy ezeket a szavakat kiejtettem számon.

 Erre WooYoung iszonyat lassan elkezdett hozzám közeledni, éreztem teste perszelően meleg szívdobogását ami egyre csak gyorsult....éreztem száraz ajkai sóvárgását, éreztem férfias aromáját amivel töltekeztem de ahogy bele szippantottam éreztem hogy megszédül velem a világ. Wooyoung erre szinte megrögzülés képen átkarolt és szorosan magához húzott így gyors szívdobogását teljesen éreztem, és egy halvány mosoly jelent meg arcomon hogy ezt én váltom ki belőle. Még közelebb kerültünk egymáshoz, de szédülésem nem csillapodott az előttem lévő személytől már kettőt láttam. Hogy ne szédüljek ki a karjából: nyakát át karoltam testünk érintkezése mint a két kovácsolt patkó úgy izzott össze, és még meg se csókolt.... Minden össze folyt, WooYoung, a körülöttünk lévő bútoruk, és a légkör amibe voltunk mintha egy kályhába égtünk volna szét. De nem...ezt WooYoung váltotta ki, és talán én. Torkom kiszáradt szám belseje olyan volt mint a száraz szivacs, légzésemre nem figyeltem csak azt hogy szívem majd kiugrik perzselő helyéről, miközben a világ szédült mintha egy hintán pörögtem volna....WooYoung-al. "Kérlek, csókolj meg!" beszédre nyitottam szét a számat de nem tudtam....egy betűt se tudtam kinyögni, némán szenvedtem. Szemébe nem tudtam belenézni, hisz szédült velem minden, így szemeim mint a mágnes úgy tapadt lefelé egy kicsit jól is jött. Ebbe a szent pillanatba ahogy azt imádkoztam hogy csókoljon meg, megtörtént maga a csoda. Ajkam ajkához ért és egybe....teljesen egybe keltünk. Egy csettintésre úgy tűnt el a szenvedés és az átok a szédülés és minden fájó dolog az életembe. Most éreztem úgy hogy jól vagyok, és mint az éhen haló emberek úgy epekedtünk egymás ajkai iránt. Gyönyörű életérzés egy gyönyörű emberel most a számomra az egyetlen WooYoung. Az ajkai puhasága semmi a pihe-puha párnához képest, nyelve mint a forró olvasztott csokoládé ami megolvadni képes, érintése mint a gyönyörű álom egy kis töredéke. Eszméletlen milyen érzékien bánik velem, de még is falja az ajkaimat mint ahogy én is. Egy darabig szünetet tartottunk hogy levegőhöz jussunk, ahogy elváltunk egymástól rögtön vissza zuttyantunk a fájdalmakkal teli valóságba eszembe jutott Taeyang és a szüleim akik jól meg vannak nélkülem. De ahogy Wooyoung tekintete találkozott az enyémmel a szeme, az a gyönyörű szeme teljesen megbabonázott. Mintha egy fénysugár lett volna amibe teljesen beleszerettem ami megvilágított, mint ebbe a világba más nem is lenne szebb csak ő. Úgy kavarogtak iránta az érzelmeim mint még soha más ember iránt. Torkom teljesen elszorult ahogy szemem ajkaira tévedt, borzasztó szomjúság kerített hatalmába. De nem a víz iránt, az ajkai érintései iránt. Így kezem reflexként a tarkójára csúszott és magamhoz húztam és rögtön a fellegekbe éreztem magam ahogy csókolóztunk... WooYoung keze a már elhaló lábaimra tévedt és a combomat kezdte el simogatni, majd derekamat. Keze érintése mintha isteni kezek simogatnák lábaimat.....gyönyörű.....eszméletlenül magával ragadó mint egy álom maga ez az ember mostantól az álmom. Nehéz elmagyarázni, mint egy vonzás, mintha nem a világ tartana hatalmába hanem Ő vonzana magához. Semmi sem számítana jobban, csak ő, bármit megteszel érte, azzá válsz amivé ő akar.....Pontosan ezeket érzem. Ha úgy vehetném én örülök annak hogy csak ezért jöttem a világra, csak ezért hogy mi itt álljunk és keseredettségünkbe egymás ajkaiért sóhajtozzunk. Én örülök hogy ezt a csodás embert megismerhettem, ezért érdemes volt élni én úgy érzem.

4. Megállt egy szív, mert mindennél jobban szeretett

- Nem. Teszem. Meg.- Tagolta.- Nem teszem meg, érted??- Emelte fel hangját.
- Sajnálom hogy rád rondítottam.- Lehajtottam fejem.
 Leült a legközelebbi székre, és lábaira könyökölve nézett.
- Csak hogy megértsd végre....- Sóhajtott.- És legalább le akadj erről a csók dologról. Csak hogy tud, nem jó kedvemből mondom el...nem akarok tőled semmit, és jobban jársz ha te sem akarsz.
 Szünetet tartott erre fölemeltem fejem, és rá szegeztem tekintetem.

- 5 évvel ezelőtt Rinivel megismerkedtem egy gyönyörű augusztusi napon, gyönyörű szép lány volt....a halála napjáig. Egy kis baráti társaság hozott össze minket, de nem is nagyon kellet ezt a dolgot erőltetni mivel első pillantásra szerelem volt a miénk. Mindig mosolygott élet vidám lány volt annak ellenére hogy nem volt senkije addig amíg belém nem szeretett, még mindig úgy gondolom hogy én rontottam el.- Szünetet tartott egy darabig, és folytatta abba a hangnembe ahogy eddig is.- Amikor megismerkedtünk nagy álma volt hogy óvónő lehessen, de ez az álmát sok minden beárnyékolta, pedig élt-halt a gyerekekért, és értem.
 Oly szomorúan mondta el nekem ezeket a mondatokat, hogy szívem majd megszakadt.

- Sajnos egy szerencsétlen napon autóbalesetet szenvedett mikor találkoztunk volna pont azon a napon, és azzal az autóbaleset kapcsán örök életére tolókocsiba került. Természetesen nagyon aggódtam így a kórházba mindig ott voltam vele, igazából ez az autóbaleset hozott össze minket igazán.- Ökölbe szorította kezét és folytatta.- Ugye jött az ár....összeköltöztünk, és szerelem, szerelem, szerelem. Mivel nem volt senkije élete folyamán így hozzám nagyon ragaszkodott, engem ez nem is zavart igazából. Mindig én voltam neki a támasz annak ellenére hogy mindig én okoztam neki a bajt...Nem bírta magának bevallani nem hogy még nekem, de nem akart megint egyedül maradni. Mindent elmondtunk egymásnak, vagy legalább is én azt hittem.- Sóhajtott.- Haragudott magára hogy mindig én ápoltam és mindig én segítettem neki a tolókocsiba ülve így mindig azt hajtogatta hogy egy nap egy gyerekkel fog megajándékozni. De sajnos ez se jött össze.....minden áron gyereket akart tőlem így mikor kiderült hogy áldott állapotban van nagy örömmel vártuk a babát. Iszonyatosan boldog volt, és én is így a szerelmünk még nagyobb lánggal égett. A végső napjaihoz közeledve barátnőjével indult a nőgyógyászhoz.- Össze szorított szájjal figyelte a földet, de nagy nehezen szólásra bírta száját.- Az orvos azonban egy iszonyatosan szomorú hírt közölt vele a baba mind össze 8 hetesen meghalt, mert valami fertőzést elkapott így Rinnek el kellett vetélnie.- Nyelt egy nagyot.- És én nem voltam ott vele....ezt soha nem bocsátom meg magamnak. Mikor ez számomra is kiderült nagy depresszióba esett, és ilyenkor kezdődtek el az öngyilkosság hajlamai is. Mivel már ott tartott hogy tolókocsiba ülve indult meg hogy ő felakassza magát....ezt még megtudtam akadályozni. De azt már nem mikor úgy tértem haza hogy begyógyszerezve csurom véresen ülve a tolókocsiba késsel a kezében elvágta ereit..... Meg állt a szíve mert mindennél jobban szertett.- Az utolsó mondatba egy jó párszor megbotolva mondta el nekem.
 A torkom össze szorult, és nehezen vettem a levegőt.
- Csak egy véres levelet hagyott maga után, amibe az állt hogy csak engem akart boldoggá tenni.....- Nagy levegő vételeket vett, és újra markolászva haját fojtogatta a sírás.
 Hosszú csendbe csak figyeltem ahogy gyötrődik magával, végül felálltam az asztalról és remegő hangon megszólaltam.
- S-sajnálom.
 Erre csöndesen oda lépkedtem hozzá és megsimítottam hátát amire egy kicsit megrezzent.
- Nem szeretném ha sajnálkoznál, mert én azt iszonyatosan utálom.
Félve de rá kérdeztem:
- De azt azért megtudhatnám hogy miért hasonlítok rá?......
 Fejét felemelve vörös szemeit rám szegezte.
- Ha rád nézek....a szemed, a szád, az arcod és mindened csak rá emlékésztett.....de még a viselkedésed is...ami még elviselhetetlenebb a számomra. Olyan mintha egy kést forgatnának a szívem mélyén ami csak egyre fájdalmasabban szúrna főleg ha hozzám érsz vagy olyas valamit mondasz.
- É-én ezt nem tudtam....- Halkulok el.
 Nem akartam fájdítani a szívét, nem akartam....egyre csak tiltakoztam magamba ami egyre csak hevesebb és hevesebb lett amitől könnyek szöktek szemembe. Pedig nem akartam, nem akartam sírni és azt se akartam hogy WooYoungnak fájdalmai legyenek miattam. De hisz a jelenlétemmel fájdalmat okozok neki, így nem tudtam mibe segíteni...talán ha elengedne végre, és a tündérmesémbe vissza zuhanhatnák. Talán akkor lenne legjobb mind kettőnknek.
- Miért nem mehet végre el innen?
- Nem tehetem.....
- De miért nem?
- Ez a munkám, ha elengednélek talán az életembe kerülne vagy kirúgnának. De te is tudod hogy ez nem olyan munkahely mint a többi....- Végre vissza tért eredeti hangszíne.
- Tudom jól, de te legalább nem éreznéd azt a szúró fájdalmat.- Leszegeztem tekintetem a szék lábára.- És nekem is jobb lenne, vissza mennék a családomhoz...és talán Taeyanghoz.- Sóhajtottam.
 Nem szólt csak némán hallgatott, miközben dolgoztak agytekervényeim hogy mivel is győzhetném meg hogy végre haza mehetnék.
- Mond meg nekik hogy meghaltam.
- Ezt most komolyan mondtad?- Emelte föl fejét és rám szegezte kérdő tekintetét.
- Csak egy hülye ötlet, ami hirtelen kipattant a fejemből.- Szisszentem föl, komikusan.
- Nem hassák meg őket az e fajta történetek, mag ha kiderülne hogy kamu....akkor te húznád a rövidebbet. Ismerem őket, nem a könnyen átverhető típusok.- Szünetet tartott.- Nem mész te sehova, kibírjuk ezt a pár napot.
- Nagyon együtt érző vagy azt látom, most már nem is érdekel a Rini féle hasonlóságom?
- Na.- Nyögte.
- Ha annyira szeretted....akkor miért nem mentél utána?- Vissza térítettem az előző témára.
- Azt akarta hogy legalább én találjam meg a boldogságot ha már ő nem tudta azt elérni az élete folyamán.
- És neked ebbe mi az öröm? Hogy lányokat rabolsz el?
- Az legyen az én dolgom.
 Ez volt az utolsó mondata a nap folyamán hozzám, nem szóltam csak beballagtam a szobámba, már sötétedet mikor a beszélgetésünket félbe szakítottam. Jobb ha nem zaklatom fel kérdéseimmel...gondoltam és lefeküdtem alvóhelyemre. Nem tudtam mit csináljak rettegtem hogy egy pár nap múltán mi lesz belőlem...de sehogy se tudtam Wooyongut rábeszélni hogy engedjen el. Még a Rini féle hasonlóságommal is együtt elviselt. De mikor újra és újra Rinire gondoltam a torkom akaratlanul is össze szorult. Borzasztó egy élete lehetett annak a lánynak....és aki legjobban szerette, és féltette azt mind végig kellet néznie. Elhiszem hogy WooYoungank minden nap beugrik az a borzasztó kép....minden egyes nap beugrik neki hogy szerelme a tolókocsiba ülve csurom véresen meghalva ül mert az a szív ami megállt mindennél jobban szerette. Senki se kívánná azt a fajta életet amit Wooyoung meggyötörve megélt, és Rini életéről nem is beszélve...tragikusan élt, és úgy is halt meg. Össze szorult torokkal, és félelemmel szívembe szenderültem álmaim szigetére.

3. Csókolj, vagy kiugrok!

Az éjszaka sok minden történt....túl sok minden. Azt a pár órát próbáltam alvással tölteni ami a sötétség nyújtott, végül 7-kor keltem fel. Idegen helyen, a történtek után egész jól aludtam...ami meglepő. Valaki becsukta az ajtót, az éjszaka biztosra vettem hogy résnyire nyitva hagytam. De hát ki más is csukta volna be ha nem WooYoung. De nem is nagyon érdekelt...az alvószobából mezítláb ki mentem a konyhába. Meglepődve figyeltem hogy minden szanaszét, a konyha pultról minden lesöpörve a földre, a székek eltolva helyükről, boros üvegek a földre ledobálva. Mint ha egy kisebb földrengés lett volna de jól tudtam hogy nem lehetett mivel azt megéreztem volna, és gyanításom hogy WooYoung lehetett a rendetlenség okozója. Azzal is bebizonyosodott gyanításom hogy a földön össze kuporodva alvó személy WooYoung. Csendes léptekkel haladtam amint egy szilánkdarab fel nem hasította talpam.
- Aúú.- Jeleztem fájdalmam.
Erre a kis vonyításra megmoccant WooYoung is.
- Hé! Mit csinálsz te ott?- Nehézkesen fölemelte fejét.
Nem válaszoltam kérdésére csak oda botorkáltam az egyik székhez leültem arra, és vizsgálgattam a fájó pont helyét. Erre feltápászkodott Wooyung és nehézkesen elém állt.
- Mi bajod?
- Kérdezhetnéd kedvesebben is!- Erre a nyílt sebből óvatosan kiszedtem a szilánkot.
- Mibe léptél bele?- Erre oda nyomtam az orra alá a kissé véres szilánkdarabot.- Egy szilánkba.
- Ügyes! Ehhez már taps is kell.- Mondtam szemrehányóan.
- Most mi bajod? Nem tettem semmi rosszat.
- Mindig ezt mondod. Azt se tudod hogy az este vagy is az éjszaka mi történt? Vagy emlékezet kiesésed van velem kapcsolatba? Nevetséges.- Szisszentem föl mérgesen.- Az ital elvette az eszed. Undorító vagy.- Dobálóztam a mondatokkal.
- Azt hiszed hogy jó kedvemből vagyok itt? Ha nem rontottam volna el az életem akkor nem itt hallgatnám a te vonyításaidat ha nem inkább...
- Inkább lennél a Rinikédnél?- Vágtam bele szavába.
- Fogd be a szád!- A mutatóujját oda szegezte elém.
- Igazam van, vagy nem? De te basztad el az életed...de attól még az enyémet miért kell, mi?- Szúrós szemekkel figyeltem fel rá.- Meg tudnálak ölni...
- Akkor miért nem teszed meg? Még hagynám is magam...ezt az nyomorult életet már úgy is unom.- Hajolt közelebb.
- Mert utána tudnám hogy mi lenne a következménye.- Kötöttem az orrára.
- Látod? Neked több eszed van.
  Nagyot koppantam, talán még hallotta is.
- Csak azt ne mond hogy te gyilkoltál már embert....- Sápadtam le.
- Sajnos igen....- Nyelt egy nagyot.
Meg nem mertem szólalni csak sápadt fejjel figyeltem. Éreztem ahogy a torkomba egy nagy gombóc össze gyűlt amit nem tudtam lenyelni csak nagyobbnak, és nagyobbnak éreztem.
- A-akkor te miért nem vagy börtönbe?- Remegő hangon kérdeztem.
- Hosszú.... A lábaddal mi van?- Terelte a témát.
- Ugye engem...nem?...- Pánik fogott el.
- Nem. Le is vágnák a fejem ha megölnélek. Talán majd jön érted valamikor....
- K-ki?
- Pénzes, fekete ruhás ember aki majd el visz külföldre. Én se tudok róla semmit, csak üzlet van közöttünk. Az én munkám az hogy elraboljalak, és eltartsalak amíg érted nem jönnek. Ezért én megkapom a fizetésem.
 Nem szóltam, csak lehajtott fejjel a földet bámultam. Éreztem duzzadt könnyeim folyását arcomon amiket láttam a földön egy kisebb tócsává alakulni.
- Tessék.- Egy zsepit tartott elém.
- Sokra megyek vele...- Szipogtam miközben lassan fel néztem rá.- Az én életemet miért kell így tönkre tenni?....te szemét!- Erre nehezen fölágaskodtam, és mellkasára omlottam amit erőtlenül elkezdtem ököllel ütni.
- Hé! Nyugi!- Fogta le karom.
- Eddig tökéletes volt az életem, erre tessék....teljesen tönkre tettél.- Suttogtam.
- Jobb ha lepihensz. Beviszlek a szobába.
 Lassan bevezetett, és lefektetett a matracra. Ahogy ledöntött a rugalmas anyagra a nyakát átkarolva süppedt bele a párnába fejem. A finom illatát kémleltem szaglószervemmel, hiába ivott hiába dohányzott de akkor is volt egy olyasmi fajta illata ami férfiasságát szimbolizálta, és saját magát.
- Ez így kényelmetlen egy kicsit....- Jelezte bársonyos hangon hogy már elfáradtak karjai a földre támaszkodva.
- Olyan jó az illatod.- Bóbiskálva mondtam.
Erre bele hajolt a nyakamba, és lágyan megcsókolta oly lágyan mintha egy tollpihe csiklandozná vékony bőröm. Hajamba egy mélyet bele szippantott és azt egy párszor bársonyos kezével megsimogatta amire teljesen bele borzongtam.
- Aludj édes.- Suttogta a fülembe, és kiszabadította magát szorításomból.
Erre magamra hagyva kiment alvóhelységemből. Éreztem, félálomba mindent éreztem..a sajgó talpamat, a fájó szívemet, WooYoung csókját, és azt is hogy magamra hagytak nem csak fizikailag hanem szellemileg is...Megrezzent valami, a telefonom volt az. Erre teljesen fölébredve utána nyúltam, és kezembe vetem a készüléket. Egy üzenet volt az, Taeyang! Erre teljesen fölcsillant a szemem talán még se hagytak egyedül...

" Dania! Merre vagy?? Teljesen pánikba estem hogy nem találtalak a buli után, és ma se találtalak otthon. Hol vagy?? Kérlek válaszolj! Nagyon szeretlek!! "


Végre egy kicsinykét fellélegeztem Taeyang -ebben a helyzetben megnyugtató- üzenetére. De hiába az örömömért ha nem volt a telefonomon pénz így egy üzenetet se tudtam küldeni hogy elraboltak. így csalódottan vissza zuhantam a matracra, és folyamatosan ismételgettem a "nagyon szeretlek" szót amit Taeyang küldött nekem. Vajon ezt tényleg így gondolja, vagy csak aggodalmába írta hogy megnyugtasson? De ennél nagyobb problémám is volt hogy ezen töprengjek. Inkább azon kéne gondolkozni hogy vajon hogy tudnák elszabadulni ettől a számomra még mindig ismeretlen embertől. A nevét tudom, és azt is hogy mit akar velem csinálni vagy inkább mit fognak...de még is olyan távoli tőlem mint Naptól a tenger. Nagyot sóhajtottam már megint az a nehezedő érzés kerített hatalmába amit Taeyang egy időre megtört de most újra, mintha a mellkasomra egy száknyi nehezéket raknának. A talpamat még mindig hasította a fájdalom de nem nagy ügyet fordítottam rá.
- WooYoung....- Suttogtam egy kicsit kómásan.
Magam se tudtam miért de valahogy jó volt kiejteni a nevét, ez a távoli ember érzésekkel bírt nagy érzelmekkel de valahogy idegenkedett tőlem, vagy még se....azt érzem hogy szeret...Szeret? ez most komoly? Mosolyodtam el, hogy is szerethetne engem egy idegen férfi? De az a csók....még is az a lágy csók a nyakamra olyan érzéki volt mintha az első szerelme lettem volna. Olyan érzékien átütött még egy száj csók se ennyire érzelemmel dús. Az a jelző "aludj édes" olyan jól esett ennek a vadidegen a férfinak a szájából mint még soha eddig felém vetített kedves szavak. De utáltam, hogy is ne utáltam volna?...aki megfosztott eddigi majdnem tökéletes életemtől. De most az az életemből semmi se maradt...mintha a tündérmeséből egyből a kegyetlen valóságba ugrottam volna. Most jöttem rá hogy én se vagyok tökéletes, a valóság magával rántott és bemocskolt. Igazán jöhetne valami mesehős nagy sebbel-lobbal. Megmenthetne és a gonosz valóságot  leküzdhetné mint a mesékbe de ez most nem mese...ez a valóság, az a kegyetlen szutykos valóság. Egy hirtelen ötlet bukott ki fejemből ami miatt kirohantam a pihenő helységemből. WooYoung az asztalnál ülve dohányozva figyelte sebességem.
- Vigyázz onnan!- Figyelmeztetem, és az asztalra másztam, a szembe kerülő ablakot figyeltem...
- Mit akarsz?-Tágra nyílt szemekkel nézte kirohanásom.
Nem válaszoltam csak a tettek domináltak, letérdelve az asztalra az ablak zárját elfordítottam és az erőkifejtésemmel azt kinyitottam a hideg városi szél megcsapott.
- Kiugrok.- Válaszoltam semmit mondóan, és közelebb merészkedtem az ablakhoz.
- Rin...- Szünetet tartott.- Akarom mondani Dania, te normális vagy?? Nem ugorhatsz ki!- És megfogta az egyik karom.
- De!- Tiltakoztam.- Engedj, az életem romokba te szemét!- Fordultam felé.
- Elhiszem...hogy a szemedbe csak egy szélhámos vagyok, de ne tedd....
- Miért? Az jobb lesz ha elvisznek oda az isten háta mögé rabszolgának?- Ordítottam.-Utállak!
- Kérlek...- Suttogta alig érthetően.- Elengedlek, ha azt akarod.
- Csókolj meg!- Utasítottam.- Olyan érzelemmel mint az előbb, azt akarom hogy érezzem ajkaid érintését...meg akarom tudni hogy milyen.- Néztem a szemébe miközben ezt a mondatot mondtam most már normális hangnembe.
- N-ne akard hogy megtegyem...ti olyan egyformák vagytok...- Hangja megremegett.
- Egyformák? Kivel?
 Sóhajtott.
- R-Rinivel....- Fájdalom tükröződött szemébe.- Kérlek hagy....
-Csókolj meg!- Még mindig utasítottam, hiába ellenkezett.- Vágyok egy csókot, érzelmekkel telit.- Szünetet tartottam.- Csak tőled, WooYoung....
Erre oda kúsztam az asztal végében álló személyhez.
- Csókolj!- Utasítottam suttogó hangon.

2. Az a bizonyos "Szeretlek Rini"

A tükörbe bámulva forogtak agytekervényeim ahogy a rosszabbnál is rosszabb gondolatok jutottak az eszembe. Ezeket inkább elhessegetve pakoltam össze a kipakolt kellékeket a táskámba. Ezzel a kijárat felé vettem az irányt, tudtam jól hogy innen már nem menekülök.
- Na végre kijutottál?- Kérdezte az idegen férfi gúnyosan.
Erre a kérdésre fütyülve battyogtam vissza az előbbi helyemre, és keresztbe tett lábal karokkal bámultam ki az ablakon a sötétséget fürkészve.
- Tessék.- Szerény hangnembe az el rablóm egy bögre gőzölgő teát tett magam elé.
- Nem kérek.- Legyintettem rá.
- Idd meg!
- Nem!
- Mondom idd meg! Vagy olyat teszek aminek nem fogsz örülni, azt garantálom!- Ordította.
Kezedbe vettem a törékeny tárgyat, és annak tartalmát elkezdtem fújni. Miközben az idegen férfi ezeket a cselekményeket végig figyelte velem szembe ülve. Egy nagy sóhajtással bele kortyoltam a meleg italba. Felszisszenve jeleztem hogy forró, végig égette torkom de nem mondom jól esett a kihűlt testemnek.
- Ez forró.- Ridegen közöltem vele a nem annyira fontos tényt.
- És? Legalább ízlik?
- Nem rossz...
- Nem rossz??- Emelte fel egyik szemöldökét.
- Akkor mondjam a hazugságot?
Erre nem érkezett válasz így tovább szürcsöltem a "Nem rossz" teámat. Mikor elfogyasztottam italom illedelmesen letettem az asztalra. Se szó se beszéd nélkül az idegen fölállt és a bögrével a konyhába sétált, és rögtön vissza is jött.
- Az esti ütem terv: te ott alszol!- Mutatott az egyik ajtóra a sok közül.- Sok dolgom van még, így nem hinném hogy én aludni fogok.
- Az a sok dolog... még több lányt elrabolni.- Gúnyosan hozzá szegeztem.
- Nem, itt leszek úgy hogy figyellek! Ha bármi próbálkozás lesz akkor azt nem úszod meg szárazon pedig nem akarom kezemet bemocskolni, de ha nagyon muszáj....úgy hogy legyél jó kislány! A vécére az én beleegyezésemmel mehetsz ki!
- Mint az oviba...
- Annak is veheted, de a következménye sokkal durvább lesz....mint az oviba.- Így közelebb hajolt hozzám.
- Benne vagy már a magánszférámba.
- De nagy lett valakinek a pofája. De most már menj aludni!- Utasított.
Erre megfogtam a táskám, és be iszkoltam az alvóhelyemre. Egy kis lámpa fénye világított a padlón, ami mellett egy matrac hevert takaróval és párnával ellátva. A szobába ezen kívül semmi sem volt csak egy nagy tágas ablak amivel szembe megálltam, és az esti fényeket figyeltem bánatosan. Azokat megunva oda tipegtem a matrachoz lábaimról ledobva topánkáimat bújtam be a takaró alá. A matrac puha, kényelmes volt...bejáratos. De a miniruhába feszengve nem tudtam ezt a kényelmet kiélvezni. Még lekapcsoltam a kislámpa villanyát de így se volt teljes sötétség a szobába. Mivel az ajtó résnyire nyitva maradt, direkt. A beszűrődő fények pont a szemembe világítottak, egy kicsit még ki is tudtál kukucskálni. Nem zavart a fényáradat mivel nem voltam álmos, csak egy kicsit többet akartál megtudni erről az egészről. Így is lett....egy darabig csönd borult a lakásra de utána a férfinak a hangja töltötte be a helységet. A résnyire nyitott ajtóból figyelhettem az idegen férfit aki megszokott helyén ült, telefonnal a kezébe. Tisztán hallottam beszédjét.
- Jó estét. WooYoung vagyok...igen az....megvan....ne is mondja... minden stimmel....a viselkedésén még egy kicsit korrigálni kell de egy kis szigor mindent megold.....oké, viszlát.- És letette a készüléket.
Ezzel papírokat kezdet kitölteni, írogatni egy darabig ezt csinálgatta. Utána leállt ezzel, és a résnyire kinyitott ajtót kezdte bámulni ahol a én is kukucskáltam. Egy darabig így voltunk, de végül a szemkontaktust megszakítva felkeltem és kimentem hozzá, leültem vele szembe és tovább folytattuk a "szemezést".
- WooYoung. mi?- Szakítottam meg a csendet.

- Hallgatóztál....- Egy csábos mosolyt húzott szájára.
- Vagy nem is a valódi neved, csak egy áll név. Mi?
- Azt is megtehetném.....
- Akkor a valódi neved. Mit dolgozol?
- Majd pont a te orrodra fogom rá kötni.- Felkuncogott.
- Szemétláda.
- Szebbet is mondtak már rám.- Vigyorgott.
- Te utolsó senkiházi. Mire jó ez neked, mi?- Fölemelve hangom.
- Majd az kiderül. De nem tudom min vagy ennyire fölháborodva. Semmit nem csináltam veled.
- Még....gondolom nem azért raboltál el mert el akarsz tartani. Valami mocskosabb célod van velem....
Nem válaszol csak vigyorog továbbra is. A megszokott helyemen keresztbe tett karokkal várom válaszát, de mind hiába...Egy szót se kiadva ajkain fel áll és az ottani pult felé kezd sétálni ahol egy poharat és egy igen erős italt önt ki magának.
- Kérsz?- Mutatja felém az átlátszó szeszt.
- Nem.
Érkezik a tömör válasz, erre le is húzza a kiöntött folyadékot. A másik szabadon lévő kezével a farzsebébe kezd kotorászni a megtalált tárgyat kihúzza, ami egy cigarettás doboz. Abból kihúz egy szálat, és egy öngyújtót. A szájába teszi a még meg nem gyújtott szálat.
- Kérsz?- Búgja.
- Nem cigizek.
Erre a szájában lévő szálat meggyújtja jól beleszív, és utána kifújja egyenletesen. Le ül az ott árválkodó bárszékre és mint egy magányos alkoholista teli gondokkal rá könyököl a pultra. Szájában a cigivel, a kezében egy alkoholos pohárral, amit egyre sűrűbben iszogat és tölt meg. Miközben azt figyelem egyre inkább éreztem elnehezedő szemeimet, ami az álmosságot és a fáradságot sugallja.
- És szerinted miért vagy itt?- Szólal meg hosszú csönd után.
- Én tudjam?...Semmit nem mondasz, semmi sem történik....
Meg ütötte az utolsó mondat, látszott rajta. Föl áll oda sétál elém és oda hajol fölém a széknek a háttámlájára és az asztal sarkába kapaszkodva.
- Azt akarod hogy történjen valami?- Semmit se kiszűrve hangleejtéséből mint egy egyszerű kérdést szegez neked.
- N-nem.- Remegve válaszolok.
 Még közelebb hajol és egyik kezében a már hamvadó cigaretta vég, a másikkal pedig a nyakamban lévő kósza hajszálakat söpöri hátamra. Teljesen bele hajol mélyedésembe ahol már érzem meleg leheletét vállamon, és szuszogását hallom. Fáradt fejét belehajtsa nyakamba, és aromámmal töltekezik. Erre teljesen kiráz a hideg rögtön a gondolatok az emlékek cikáznak bennem ahogy a buliban táncoltunk Taeyangal, és akkor ő töltekezett finom aromámmal erre meg most ez a számomra gusztustalan alak szívja be illatom... undorodok tőle...Most nekem nem itt kéne lenem, hanem ott Taeyang mellet boldogan az ő szorításában, de mégse így van.
- Szeretlek Rini...- Suttogja.
- Mi??- Erre ellököm magamtól.- Mi a francot mondtál?
- Semmit...nem a te bajod. Inkább jobb ha mész aludni.- Durvábban be utasít "szobámba".
- Ki az a Rini?- Állok föl.
- Mondom menj aludni!! Érteted?!- Ordítja még mérgesebb fejjel.
 Még ebbe a pár órába sosem volt ennyire zaklatott, és mérges. De talán megtaláltam az érzékeny pontját...Ezekkel a gondolatokkal besiettem. De nem csuktam be az ajtót...jobb ha nyitva hagyom hát ha letudok valamit a viselkedéséből is szűrni . Így fáradtan ledőltem alvóhelyemre és kíváncsian figyeltem WooYoung tevékenységét a résen. Le ült a hideg padlóra, és rákönyökölt térdére miközben markolászta gyönyörű szőke haját, és már a sírás fojtogatta. Örültem neki hogy valamivel megtudtam tapintani a gyenge pontját de valahol még is sajnáltam. De az utóbbi pillanatokkal még több kérdés halmozódott föl bennem. Vajon ki ez a Rini? Kije lehet WooYoung-nak? És miért pont nekem mondta mind ezt? És még mindig mit akar elérni céljául velem? És Taeyang hol van már? Nehezen ezeket a kérdéseket kihámozva fejembe tértem nyugovóra.....

1. 198-as szoba

  Nem tudtam hol vagyok és azt se hogy hogy menjek haza...de végül elindultam valamerre amerre a lábam terelt. A sötét kihűlt utcát jártam már a szórakozóhelytől egy jó pár méterrel arrébb.  Ahogy csak mentem a saját fejem után egyre jobban éreztem hogy hideg van, és a gyomrom is jelezte hogy meg kéne tölteni finom falatokkal. De sajnos rágcsálnivalóm nem volt és egy pulcsim se amit magamra teríthessek. Így mentem tovább....egy rideg útra terelődött a figyelmem de még mindig nem volt sehol se egy ismerős ember de még egy ismerős ház tömb se. Az emberekről nem is beszélve...egy árva lélek se volt az utcán csak egy pár részeg emberke lézengett.
- Halihó cicám! Nem jössz ide egy kicsikét?- Egy rekedtes férfi hang szólított meg a hátam mögül de erre nem figyelve siettem tovább.
Nem hiába, féltem..féltem az emberektől a sötéttől és attól hogy nem érek haza élve. Bizony ez is megfordult az eszembe...Miközben ezek a gondolatok kavarogtak bennem éreztem hogy valaki mindkét karomat erősen megfogva egy sötét kocsiba kezd húzni. Próbáltam kapálózni vagy kiabálni de az illető erős volt így esélyem se volt ellen. Az idegen betuszkolt a kocsiba és ahogy becsapta az ajtót a kocsi el is indult. Alig láttam valamit csak a kocsi ablakon lévő utca fények ha beszűrődtek. Össze kuporodva ültem az ülésen miközben mellettem ült az idegen, aki még mindig a karomat szorította. Nem szólt semmit csak némán figyelte az utat, én még rá se mertem nézni nem még hogy megszólalni...Egy kis utazás után megérkeztünk egy nagy háztömbhöz. Nem lehetett látni hogy kihalt, inkább fények szűrődtek ki az ablakokon. Amikor megállt a gépjármű a sötét alak kinyitotta az ajtaját és illedelmesen mutatta az irányt. Kiszálltam legszívesebben el futottam volna de ahogy kiszálltam szorosan mögöttem kikúszott a kocsiból az idegen is és rögtön megragadta a karomat. Tempós léptekkel haladtunk a háztömb felé és mikor beértünk a lépcsőházba a 3. emeletre föl lépcsőztünk ott a 198-as ajtóhoz. Miközben még mindig egy szót sem szóltunk egymáshoz. Az idegen aki még mindig rejtegette arcát kinyitotta a 198-as ajtót és beljebb rántott. Már felszisszentem a durva testbeszéd alapján ahogy rángatott ide-oda nem csoda...hisz már a karom is kezdett lila foltokba pompázni. Ahogy szét néztem a lakásba egy fa asztalt és faszékeket láttam fehér falakkal és egy konyhaszekrényt az ajtótól jobb oldalon. Értetlenül vizsgáltam a helyet, hogy jön össze egy ilyen otthonias hely ezzel a fekete alakkal, és velem? Biztosra mentem abba hogy valami emberrablókkal állok szembe...más nem is nagyon jutott az eszembe.
- Ülj le!- Utasított az idegen, ridegen.

Csöndbe végrehajtottam a feladatot.
- Dania, igazam van?- Kicsit biccentett a fején hogy felém forduljon.
- És te azt honnan tudod?- Félve megkérdeztem.
- A kérdésemre válaszolj!- Emelte föl a hangját.
- Igen.- Hátra dőlve keresztbe raktam a karom.
Az idegen köhintett egyet erre megfordult és lassan az asztal túlsó felére sétált, rá támaszkodott az asztalra és oda hajolt hozzám. Ezzel végig vizsgáltam arcát. Egy velem egykorú férfi az illető akinek gyönyörű fényes szőke hajtincsei játszadoznak a fénnyel nem meggyötört arcú inkább csak rideg, és kemény. Szigorú nézése mégis megbabonázó ami sötétbarna vagy már-már fekete szeme még jobban kiemel. Idegen...egyszer se láttam ezt a férfit. De még is honnan tudja a nevem? Mit akar ez tőlem? Ahogy mélyen belenéztem szemébe még inkább végig futott a hátamon a hideg, és libabőrös lett az egész testem.
- 22 éves vagy?- Kérdezte, meg nem moccanva.
- I-igen.- Bátortalanul nyögtem ki a választ.- Honnan a fészkes fenéből tudja ezeket rólam?- Estem kétségbe.
- Az elég ha én tudom.- Rántotta meg a vállát.- Kérsz valamit?
- Ne terelje a témát!- Magáztam.
- Válaszoltam a kérdésedre, mit akarsz még? Én csak megkérdeztem hátha szomjas vagy.
- Kösz nem, még a végén megmérgezne. Inkább a mosdóba szeretnék ki menni.
- Ott.- Mutatott ez egyik ajtóra.
 Megfogtam a táskám és gyorsan besiettem a mosdóba. Magamra zártam az ajtót és egy nagy sóhajt ejtettem ki ajkaim között. Ezzel rögtön a táskámba kezdtem kutatni a telefonom után. Sikeresen megtaláltam a fekete készüléket, pötyögtem rajta egy párat és a fülemhez emeltem.

- Kicsöng.- Suttogva, megkönnyebbültem. 

Először a szüleimet hívtam de hiába ki csöngött de nem vették föl. Utána Taeyangal próbálkoztam de ő nem volt elérhető...-ez reménytelen, hogy pont ilyenkor nem lehet őket elérni.- bosszankodtam. Ahogy körülnéztem a fürdőszobába egy szépen berendezett otthonias mosdó volt. De inkább a kis ablakon akadt meg a szemem, oda sétáltam hozzá és fölálltam egy kisebb sámlira kinyitottam az ablakot és kihajoltam azon.

- A harmadikon...

A talaj a harmadikon túl messze volt így ha kimásztam volna zuhantam volna egy pár métert. Csalódottan leléptem a sámliról és a mosdókagyló elé sétáltam ahol egy tükör fogadott. Megnyitottam a csapot és az arcomról a sminket ledörzsöltem. Belenéztem a tükörbe a hajamból a hullámok kisimulva értek véget a vállam előtt. Ez se tartott valami sokáig....rá néztem a mobilomra ami hajnali 2 órát mutatott. Vissza pillantottam a tükörbe ahol egy meggyötört lányt láttam. Nem így terveztem ezt az estét...azt hittem hogy Taeyangal jól elszórakozva érek majd haza, biztonságba, szeretettbe. De nem, e helyett itt állok egy idegen férfinak a lakásán aki elrabolt, és Taeyang elszórakozva azzal a másik lánnyal mulat. Nem tudom hogy hol vagyok, hogy ki rabolt el, hogy mit akarok, és hogy mit akarnak tőlem. De azt tudom hogy a halál az a legbiztosabb az életbe.....

Sziasztok

Sziasztok! ^^ Nagy k-pop rajongó vagyok, akik ismerik azoknak nem kell bemutatni :D Ficiket írok amik nagy mennyiségbe k-pop idolokról szólnak ez most sincsen másképp mivel belekezdtem egy Taeyang-os (BigBang) vs. WooYoung-os (2PM) ficibe...^^ Egy lányról szól akit úgy hívnak hogy Dania (22) aki Szöulba él, ennek a szerencsés lánynak meg van mindene, akinek e tökéletes napjait bearanyozza Taeyang találkozása is. Akit természetesen Dania ismer, és nagy rajongója az énekesnek, és így  bele is szeret első pillanattól fogva. Egy nap viszont Taeyang elhívja a lányt egy buliba, ahol nagyon jól érzik magukat de az énekes találkozik egy igen régi ismerősével Emily-vel. Akivel nagyon jó viszonyba van így ahogy meglássák egymást már jó hangulat kerekedik kettőjük között, de viszont Dania nem érzi jól magát a fölösleges harmadikként. Így úgy dönt hogy egy szó nélkül le is lép a buli helyszínéről, már nagyon késő van...az utcák sötétek...nem is ezzel van itt a probléma hanem azzal hogy nem tudja hogy merre van a hazafelé vezető út. De hiába arra megy amerre a lába tereli......