- Mosdó?- Kérdeztem semmit mondóan.
Beballagtam, és gyors zuhanyzás után kerestem magamnak egy frissebb göncöt. De mind hiába, a fürdőbe csak egy törölköző volt amit magamra teríthettem de ruha...valahogy, tudtam hogy nem találok mást. Így vissza helyeztem a nyakamba a szitakötős nyakláncomat, és ki mentem hát egy száll törölközőbe.
- Friss ruhát hol találok?
- A-a.- Lepődöttség szikrázott szemeiből.- A szekrénybe, itt.- Mutatott a napaliba lévő fa bútorra.
Oda lépkedtem a gardróbhoz, és annak ajtaját kitártam. Nem mondhatni hogy sok ruha volt benne, egy pár női, egy pár férfi. Nem értettem hogy mit keres itt női ruha ha egy férfi lakik itt, de jobb ha nem is tudom. Az a lényeg hogy van valami nekem való is. Kiválasztottam hát egy kopott de tiszta farmer nadrágot, és egy fehér színben pompázó inget. A kiválasztott ruhadarabokkal vissza suhantam a fürdőbe, és ezeket magamra is kaptam. A nadrág pont az én mértem, a ing nagy volt de az szélét megfogva a derekamra kötöttem, így divatosabbnak tűnhetett a fehér színű darab. A cipő maradhatott, nem zavart és nem is volt kényelmetlen a fekete pántos magassarkú cipő. Csak a ruha, amibe már pár napja voltam...olyan tisztátlannak érzetem magam, de végre felfrissülhettem a zuhannyal, és a jó illatú ruhákkal. Olyan illata volt...nagyot nyeltem...mint Wooyoungnak. Elszomorodtam az említett személytől, borzasztó hogy már nincs itt. Oly nagy ürességet éreztem mint eddig soha életembe, nem volt senkim. Árva voltam, nem volt egy társam akivel meg oszthattam volna bánatom. Eddig is egyedül éltem, de voltak olyan emberek akiket barátimnak nevezhettem. De most nagyot csalódtam a régi életembe...senki nem keresett, családtagjaim, munka tárasaim, az állítólagos barátaim, senki nem maradt. Mintha eddig nem is léteztem volna, mintha elfelejtettek volna fel hívni pedig mindig mellettem volt a telefonom. De most már hiába, ha eddig nem kerestek akkor most már ne is keressenek. Ne törekedjenek arra hogy kutassanak, ne forduljanak rendőrséghez mert semmi értelme. Én úgy se megyek vissza hozzájuk. Ha valakim van az nem más lehet mint Wooyoung, ha még egyszer találkozok vele soha nem fogom elengedni. Nem, nem fogom hagyni hogy a legdrágább kincsem kicsússzon még egyszer a kezeim között. Ebbe a pár napba ilyen végzetesen belé szerettem. Nevetséges...vagy én vagyok ennyire zöldfülű, vagy tényleg van ebbe a férfiba valami. Az még hogy árva vagyok, de hogy nincs egy fillérem se, az is biztos. Nem tudom hogy fogok meg állni a talpamon, de nem lesz egy sétagalopp azt jól tudom. Erős leszek, nem szabad megtörnöm....nem szabad! De ha Wooyoungra gondolok akaratlanul is össze szorul a torkom, és könnyek gyűlnek szemem sarkába. Hiányzik....eszméletlenül, pedig még egy napja sincs hogy elment. Gondoltaim csak vándoroltak, és vándoroltak amíg a fürdőszobába voltam össze kuporodva a csempén ülve. Felálltam, már nem bírtam tovább gondoltaim áradatát. Oda mentem a mosdókagylóhoz, és a csapot megengedve kortyoltam a friss hideg vízből. Jól esett kiszáradt torkomnak egy kis hűsítő folyadék. Utána a kezemet alátartva a forró orcámat le hűtöttem a csapvízzel. Így gondoltaim is felfrissültek. Megtöröltem a benedvesített testrészeimet, és kiballagtam a fürdő helységből. Meglepetésemre egy másik idegen férfi fogadott az bejárati ajtóba állva. Borostás arcú, fekete hajú, fekete szemű férfi volt, indiai származású, 40-50-es éveiben járó lehetett, gondolom. Egy fehér ing, lazán kigombolva, és egy fekete öltöny nadrág volt öltözéke. És azaz a férfi akit Wooyoungot váltotta le. Ijedt arckifejezéssel vizsgált végig a más országból jött férfi. Egy darabig lefagyva álltunk egymás előtt de hosszú csend után idegen szavakkal megszólalt. Hablatyolva morfondírozott, mire a Wooyoungot le váltó férfi válaszolt panaszár. Egy darabig tárgyaltak.
- Dania, ő itt Ardavan.- Szólított meg végre a nem annyira idegen férfi.- Fogjatok kezet!
Utasítására oda léptem hozzájuk, és az ajtóban álló férfi felé nyújtottam kezem. Ő illedelmesen elfogadta, és kezet ráztunk.Én kissé meghajoltam a koreai szokásokhoz híven, erre Ardavan önelégült fejjel vigyorgott, erre én is egy vigyort vagy inkább egy vicsort erőltettem arcomra.
- Minden nálad van?- Kérdezte tőlem a névtelen férfi.
- Igen.- Bólintottam.
- Akkor hát légy szófogadó!- Egy mosoly ült ki arcára, és egy cetlit nyomott a kezembe.- Meg ne nézd! Majd út közbe...
Egy bólintás volt válaszom, és a gyűrött papírgalacsint bele nyomtam farzsebembe az irataimhoz. Ardavan, és a számomra most már szimpatikus férfi kezet fogott, és elköszöntek egymástól. Ardavan a kijárat felé mutatta az utat, és szorosan mögöttem termet. Ahogy kiléptünk a küszöbön máris hiányzott az a tökéletes hely, ahol Wooyung boldoggá tett azzal az aprócska, de számomra óriási nagy dologgal...hogy megcsókolt. Ha arra az utolsó kívánságra gondolok rögtön a pillangók cikáznak gyomrom mélyén. Még egyszer meg akarom élni azt a tökéletes pillanatot....Előrébb ment Aradavan, és én követtem lépéseit. Út közbe még hátra fordult, és egy sokkal barátságosabb vigyor küldött felém. Gondolom örült neki hogy semmi próbálkozásom nincs ellene, és illedelmesen követem. Mikor ki értünk egy fekete kocsi fogadott, sötétített ablakokkal hátul. Szép volt, szívesen elfogadtam volna. Ardavan kinyitotta a kocsi ajtaját, és durva testbeszéd nélkül betessékelt a hátsóülésre. Mikor elhelyezkedtem becsapta a kocsi ajtaját, és ő is beült a vezető ülésre. Beindította a motort, és egy kicsit igazított a visszapillantó tükrön hogy minden szemszögből lásson. Felvett még egy fekete napszemüveget, és bele pillantót a tükörbe még egy mosolyt küldött felém, és elindultunk. Gyönyörű idő volt, a nap csak úgy szikrázott még a sötét ablakon keresztül is. De annyira szép nem volt hogy örüljek neki, én most már nem örülök semminek. A mosolyom is csak egy erőltetett grimasz Ardavan felé...én akinek őszintén tudok mosolyogni az nem más mint Wooyoung, senki más, csak ő érdemli meg tiszta, őszinte mosolyom, csak ő. Ardavan biztosan, de iszonyat gyorsan vezetett az autópályán. A távolban lévő fák összemosódva folytak szét. Ahogy figyeltem a tájat álmosság kezdett úrrá lenni rajtam. Így hamar el is aludtam. Álmomba, Rini volt benne csak, ugyan abba a gyönyörű fehér ruhába, de rajtam...most már nem a piros szoknya, és az arany mintás fekete fölső volt rajtam hanem egy fekete lepel amiből csak szemem látszott ki. Így álltunk hát megint a semmi közepén.
- Dania-dzsúnam nézd meg a papírt! A papírt!- Suttogó, lágy hangon utasított.
Erre föl is ébredtem, és felijedve a zsebem felé nyúltam. Hát a papír...vajon mi van rajta? Gyorsan ki is húztam a cetlit, és a papírt gondosan kisimítva utána lestem. Wooyoung telefonszáma volt rajta, és egy cím. Wooyoungra azért következtettem mivel az volt rá írva hogy Wooyoung elérhetőségei. Gondolom az idegen férfi írhatta le. Na ezzel még sokat köszönhetek neki...ha talán egy rossz helyre visznek akkor vészhelyzet esetén tényleg tudom értesíteni, és így talán mindig lesz egy kis fénysugár életembe. A papírt vissza csúsztatva figyeltem az utat. Még mindig azzal az őrült sebességgel haladtunk a semmi közepén. A...semmi közepén? Sivatag...a homok övezett mindenütt, és egy aszfalt úton haladtunk. Álmomba is pont ugyan ilyen táj volt mint itt a messzi távolba. Hosszas órákon keresztül csak mentünk...mentünk...mentünk, és ugyan az a kietlen vidék. Egész úton csak a nyakláncomat szorongatva imádkoztam hogy csak éljem túl ezt az egész megpróbáltatást amíg a saját talpamra nem állok. Végre házakat véltem fölfedezni a semmi után, és embereket az utcán. Autóbuszokat, sok-sok személyautókat. Egy pár férfi nemű lényeket az utcán, akik úgyszintén hasonlítottak Ardavanhoz. Öltönyös férfiak voltak, fiatalabbak, idősebbek. És pár színes kenőbe bebugyolált nőket. Az utcán csak férfi, és női csoportok éltek mindenütt, de úgy hogy együtt ment volna a két nem, olyat nem lehetett észlelni. Lehetett földönfutókat látni, fetrengni a járdán...És egy pár őrült randalírozót a kocsi káosz közepette, nem mintha Ardavan nem lett volna az. De azért tudta a határt.
- Teherán.- Szólalt meg furcsa kiejtéssel a sofőrülésbe ölő férfi, aki a tükörből pillantott rám.
